fotók

2019.12.09. 20:00

A Csodalámpáért és a különleges tortákért licitáltak

A Csodalámpa Alapítványnak gyűjtöttek támogatást azok a vállalkozások, akik részt vettek a hetedik alkalommal megszervezett tortaliciten. A Slendy Pékség által életre hívott kezdeményezésen nyolc tortára tehettek ajánlatot a cégek képviselői. A legtöbbet a száz szeletes tortáért a Kapos Atlas Gépgyár Kft. adta.

Marosi Gábor

„A torta kikiáltási ára ötvenezer forint” – hangzott el az első mondat Ojtó Szabolcs, a Slendy Pékség marketingvezetőjének szájából. Rögtön jött is az első licit, így már százezer forintot ért a száz szeletes torta. A vállalkozások folyamatosan emelték az összeget, végül a Kapos Atlas Gépgyár ügyvezető igazgatója, Horváth Árpád mondta ki az utolsó szót és vitte el a süteményt háromszázezer forintért. A cég vezetője a licitálás után elmondta: nagyon örülnek annak, hogy bekerültek a többi vállalkozó közé, valamint, hogy részt vehettek ebben a nemes kezdeményezésben.

A következő licitkörben négy 75 szeletes tortáért „harcoltak” a cégek. Az elsőt kétszáztízezer forintért a Kometa, a másodikat szintén ennyiért a Lakics Kft. és a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. közösen, a harmadikat kétszázhúszezer forintért az Alfa Kapos Képző Központ Kft., a negyediket pedig kétszázezer forintért a Marázplast és a Tank-Szer Kft. közösen vitte el. Az utolsó fordulóban pedig három 50 szeletes tortára licitálhattak a résztvevők. A vállalkozások több mint egy millió hatszázezer forintot gyűjtöttek össze a Csodalámpa Alapítványnak. Emellett pedig még kilenc cég ajánlott fel több mint 400 ezer forintot a szervezetnek, így a licittel együtt mintegy kettőmillió forintos támogatást kapott a szervezet. Ojtó Szabolcs a tortaliciten hangsúlyozta: céljuk minden évben az, hogy annyi pénzt tudjanak összegyűjteni, amivel a támogatott szervezet meg tudja valósítani eltervezett programjait.

Gyerekek álmait teljesítik

Az országosan tizenöt éve működő Csodalámpa Alapítvány eddig már pontosan 3761 beteg gyermek álmát váltotta valóra. Varga Ákos, a szervezet egyik önkéntese az eseményen elmondta: a most felajánlott pénzből is a gyerekek kívánságait szeretnék megvalósítani. Négy-féle kívánság közül választhatnak a fiatalok. Találkozhatnak valakivel, aki számukra sokat jelent, csinálni és kapni valamit, illetve eljutni egy helyre. A Csodalámpa Alapítvány életet veszélyeztető, krónikus betegségben szenvedő három és tizennyolc év közötti fiataloknak segít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában