számít a hűség

2019.12.01. 07:00

A munkaerőhiány is emeli a kötelezőt

Már csak vasárnap éjfélig maradt idejük az autósoknak arra, hogy ha szeretnék, akkor felmondják régi kötelező-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket.

Marosi Gábor

Ezt viszont már csak elektronikus formában tudják megtenni. A kgfb január elsejei díjváltása elsősorban azokat érinti, akik 2010 előtt vásároltak valamilyen járművet.

Tobak Ferenc, az egyik alkusz cég ügyvezetője megkeresésünkre elmondta: a várakozás szerint kemény áremelésre számíthatnak az autósok. Ennek oka a munkaerőhiány, az alkatrészek drágulása, valamint az autókereskedések és szervizek díjemelése is. – Célszerű böngészni a biztosítók ajánlatait – fogalmazott.

– A napokban keresett fel minket egy ember, akinek a biztosítója kiküldte az új tarifát, e szerint jövőre harmincnyolcezer forintra emelkedne a kgfb díja. Kerestünk neki egy másik biztosítót, ahol csak huszonkétezer forintot kell fizetnie. Olyan ügyfél is bejött hozzánk, akinek a bónusz besorolása tízes volt, de okozott egy kárt, ezért a jelenlegi biztosítója 43 ezer forintra emelte a biztosítását. Ennek ellenére találtunk neki egy másik céget, aki 38 ezer forintért kínálta az éves kgfb díjat.

– Sok esetben a hűség sem számít – folytatta Tobak Ferenc. – Többen azt hiszik, ha régi ügyfelei egy biztosítónak, akkor nekik biztosan nagyon kedvező a díjuk, de ez nem minden esetben van így. A hűségért nem feltétlenül jár kedvezőbb ajánlat, ugyanis minden társaságnak eltér az üzletpolitikája. Tavaly például az egyik legnagyobb biztosító cég rengeteg ügyfelet csábított el a kedvezményes ajánlatával, az idén pedig eléggé megemelte a biztosítási díjakat. Ez egyébként érinti a személy- és kis teher autókat is.

Ezek is érdekelhetik