veszélyhelyzeti felkészülés

2020.03.12. 12:30

Tíznapos szünettel készül a távoktatásra a Kaposvári Egyetem

Körülbelül 2700 hallgatót érint a Kaposvári Egyetem lezárása, első lépésként Kovács Melinda rektor rendkívüli rektori szünetet rendelt számukra.

Koszorus Rita

– Most tíz napos szünetet tartunk, amely alatt fel tudunk készülni a távoktatásra – mondta Kovács Melinda lapunknak. – A tavaszi szünetet követően pedig távoktatásban folytatjuk a munkát. Ez azt is jelenti, hogy minden magyar hallgatónak ki kell költöznie a kollégiumból. A külföldi diákok maradnak, de a távoktatás rájuk is vonatkozik.

Hatvan külföldi hallgató tanul a Kaposvári Egyetemen, köztük vannak olyanok is, akik befejezik tanulmányaikat, de elsőévesek is. Először egy másfél hónapra vonatkozó tervet készítenek, majd egyet a szorgalmi időszak végéig kiterjedően. Megvizsgálják azt is, hogy egyes szakokon és tárgyak esetében, mely távoktatási formát alkalmazzák. Kovács Melinda elmondta: az egyetemi munkatársak számára folytatódik a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában