fotók

2020.06.14. 15:12

Tandemugrással ünnepelte szülinapját a vagány nagyi

Ejtőernyős ugrással ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Schvarz Józsefné. Juci néni rutinos tandemugrónak számít, hiszen tíz évvel ezelőtt is kiugrott már egy repülőből. A kaposhomoki asszonyt családja és barátai is elkísérték a kaposújlaki reptérre, hogy együtt ünnepeljenek vele.

Marosi Gábor

– Veled ugrok? – kérdezte Juci néni a tandempilótát. – Nem, én csak öltöztetlek – mondta viccesen Gregorovics Tamás tandempilóta, majd átbeszélte az ugrás menetét a nyolcvanéves asszonnyal. – Majd a gépen csatoljuk össze egymást. Amikor elérjük az ugrási magasságot, akkor megfogod a hevedert, úgy mint a hózentrógert. Utána odasétálunk az ajtóhoz, ekkor még négy lábon leszünk. Az ajtónál rám engeded a súlyod, rogyasztod a lábadat, a fejedet hátrahajtod, ezután pedig kiesünk a gépből – fogalmazott Gregorovics Tamás.

Juci néni jó kedvűen, mosolyogva hallgatta végig az utasításokat, a félelem egyetlen jele sem látszódott rajta. Miután mindent megbeszélt a tandempilótával, elindultak a repülőgép felé, majd beszálltak a járműbe, nem sokkal később pedig sok más ugróval együtt a magasba emelkedtek. Schvarz Józsefné rokonsága és barátai a földön várták, hogy Juci néni végre kiugorjon. Hosszú percek teltek el mire megpillantották az égen. A kaposhomoki asszony négyezer méter magasból vetette magát a mélybe. Néhány másodperc szabadesés után a tandempilóta ernyőt nyitott, majd szépen lassan leevickéltek. A földet érést követően mindenki megrohamozta Juci nénit, majd tapssal és néhány poénnal köszöntötték nyolcvanadik születésnapján.

Schvarz Józsefné elmondta: az ugrás előtti éjszaka jobban és nyugodtabban aludt mint máskor. A családja azonban izgatott volt, egyik lányunokája nem is akarta végig nézni az ugrást, annyira féltette nagymamáját. Juci néni hatvanévesen repült először, hetvenedik születésnapját pedig arra vállalkozott, hogy ki ugorjon egy gépből. A tíz évvel ezelőtti ugrás akkora élmény volt számára, hogy a nyolcvanadikra is ezt kérte a családjától. Hozzátette: ha megéli, akkor a kilencvenedik születésnapját is tandemugrással szeretné ünnepelni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában