fotók

2020.07.15. 17:11

Doktorjelölteket avattak, életműdíjast ünnepeltek a Kaposvári Egyetemen

Stettner Eleonóra egyetemi docens kapta a Kaposvári Egyetem Életműdíját a szerdai ünnepi szenátusi ülésen, ahol további elismeréseket is átadtak. Negyvenedik alkalommal tartották meg a doktorjelöltek avatását.

Harsányi Miklós

– A Kaposvári Egyetem 20 évvel ezelőtti megszületése az elődök merész álmának volt köszönhető – hangsúlyozta prof. Dr. Kovács Melinda rektor. – Ők harcoltak azért, hogy a somogyi megyeszékhely egyetemi város legyen. Az egyetem léte, két évtizedes működése beíródott a hazai felsőoktatás, ezzel a nemzetközi kutatás és tudományfejlesztés történelmébe.

A sikert megalapozta a jogelőd intézmények szakmai elismertsége, az integrációt megelőző eredményes együttműködése, az oktatók és kutatók emberi és munkakapcsolatai valamint a város és a megye vezetőinek támogatása is. A rektor kiemelte: januárban még nagyszabású jubileumi rendezvénnyel, tudományos programokkal tervezték megünnepelni a Kaposvári Egyetem fennállásának 20. évfordulóját. Terveiket felülírta a vírus és az a parlamenti törvénymódosítás, ami szerint augusztus elsejével a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem összeolvadásával egy új egyetem jön létre. Bár a konkrét tervek módosultak, filozófiájuk nem változik: nyitottság az együttműködésre, képesség a partnerségre és gyors reagálás a változtatásra és a környezet igényeire.

– Az elmúlt két évtizedben számos hazai és nemzetközi eredményt értünk el – mondta a rektor, aki részletesen felidézte a 2000 óta eltelt időszak változásait. Arról is szólt: a holnapra és a holnaputánra adhat reményteli biztatást és hitet, hogy az új egyetemen is megtalálják és kivívják méltó helyüket. Megélhetik fejlődésüket, intézményi szinten és kollégáik egyéni karrierjében is.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. Elhangzott: a Kaposvári Egyetem történetében van három olyan személyiség, akiknek élete szinte eggyé vált az intézménnyel. Megidézték a néhai Baka József alakját, s rajta kívül Horn Péter, illetve Leitner Sándor munkásságát méltatták, számukra Gera Katalin: Csodaszarvas című szobrát adták át. A Kaposvári Egyetemen 40. alkalommal avattak doktorjelölteket, s gazdálkodás és szervezéstudományok tudományágban Bareith Tibor, Bognár Lajos Levente, Görög Georgina, Horváth Szilárd, László Csaba Sándor, Somoskövi Csilla Mária és Versavel Tecleab Haile kapott doktori fokozatot.

A szenátus Stettner Eleonóra egyetemi docensnek – több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként – a Kaposvári Egyetem Életmű Díját adományozta. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a Kaposvári Egyetemért Emlékplakett kitüntetést vehette át, s ezzel a kitüntetéssel jutalmazták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságát is. Kaposvári Egyetemért Emlékérmet ítélték Bencéné Fekete Anikó Andrea docensnek, a Pedagógiai Kar oktatási dékánhelyettesének, Radnai István pályázatkezelési és pénzügyi referensnek Szabó-Szentgróti Gábor docensnek, megbízott operatív intézetigazgató-helyettesnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában