borászat

2020.08.10. 14:00

Füredi borokkal és ízletes ételekkel ünnepeltek a szőlőhegyi gazdák

Szombaton tartották a XX. szőlőhegyi búcsút Kaposfüreden, a harangláb területén. Horgászversenyt és hajókirándulást rendeztek a Desedán, a főzőversenyen nyolc csapat mérte össze a tudását.

Kovács Gábor

Természetesen a bor- és pálinkaversenyé volt a főszerep, de ultimérkőzések és dartsösszecsapások is emelték a hangulatot.

A 79 éves Novák László 30 éve naponta jár ki a kaposfüredi szőlőbirtokára. A többi gazdával jó viszonyt ápol, átjárnak egymáshoz egy kis beszélgetésre, bár szerinte gond, hogy a mai fiatalok már nem akarják művelni a szőlőt.

– Az idei termés jónak ígérkezik, mert a fürtök fejlettek, a peronoszpóra nem támadta meg, nincs benne rothadás – értékelte az idős gazda. – Nekem otellóborom van, illetve fehér szőlőből zalagyöngye és cserszegi fűszeres. Rendszeresen részt veszek borversenyeken, arany és ezüst minősítést is értem már el.

A Deseda nyugati oldalán lévő szőlőhegy az elhelyezkedése miatt keleti, nyugati sőt déli napfényt is bőven kap, ezért az itteni borok lágyabbak, magyarázta Kurucz János, a Füredi Szőlősgazdák és Földművelők Egyesületének elnöke. Ezért gyűjthette Kodály a népdalt, hogy „Jó bort mérnek Füreden és Kaposvárba”, ami aztán a Háry János daljátékban is szerepel. Köztudomású volt, hogy jó a füredi bor, ezért 1930-as években a helyiek azt kérték, hadd róhassák le az adójukat borban. A szolgabíró levelet írt az alispánnak, aki támogatta a kérést imigyen: „merthogy Füreden közismerten jó bort mérnek, nem olyant, mint az egresi kórság” – mesélte Kurucz János, akinek elnöki tisztségét szombaton megerősítette a tisztújító közgyűlés.

Negyed évszázad

Kurucz János a füredi borok népszerűsítésére törekszik: egy mappája tele van oklevelekkel, amelyeket a helyi szőlősgazdák borversenyeken nyertek az elmúlt évtizedek alatt.

A 140 tagot számláló egyesület az idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját, ebből az alkalomból gyermekrajzversenyt és fotópályázatot hirdetnek. Az első búcsújuk arról volt nevezetes, hogy megünnepelték, hogy saját erőből finanszírozni tudták a villany bevezetését a szőlőhegyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában