elmélkedés

2020.09.05. 11:50

Életújító csend adhat lelki elixírt a szentbenedeki remetelakokban

Remetelakok épülnek Kaposszentbenedeken. A Zselic csendje kínálja a töltekezést a nyugalomra vágyóknak, akik szeretnének átmenetileg elvonulni a világ zajától, hogy kettesben legyenek Istennel, visszataláljanak önmagukhoz, s rádöbbenjenek: a kegyelem a természetesre épít.

Lőrincz Sándor

Szent Benedek, Európa védőszentjének fába faragott mása fogadja a látogatókat a kerékpárút mellett. A szobor mögötti területen már nyolcvanszázalékos készültségű az a három épület, amelyben négy-négy szerzeteslakot alakítottak ki. Világos Krisztián plébánostól, a Kaposvári Püspökség vagyonkezelőjétől, a helyi Porta Pacis lelkigyakorlatos ház vezetőjétől megtudtuk: várhatóan a jövő év első felében szenteli fel az igéző környezetben lévő remetelakokat Varga László megyés püspök.

A Porta Pacis, melynek bejáratán a Pax felirat olvasható, eredetileg „csendesháznak” épült, s már első vezetője, Váli Ancilla bencés nővér idején is gyakran felkeresték a finn fenyőből készült monostort az életvezetési vagy éppen életkorbeli krízisben, párkapcsolati zavarban lévők. A rövidebb-hosszabb ideig tartó cellalét megedzette szívüket-lelküket, visszakapták vagy megszerezték tisztánlátásukat, s akadtak köztük olyanok is – például nagy döntés előtt lévő vállalkozók –, akik rendre visszatértek a zselici csendbe, ahol évszázadokkal ezelőtt premontrei szerzetesek éltek.

– A csend azonban már nem az, ami régebben volt – véli Világos Krisztián atya, aki kilenc éve vette át a ház vezetését –, mivel egyéni lelkigyakorlatok sora szerveződik itt, a csoportok, kisebb és nagyobb közösségek pedig egymásnak adják a monostor kilincsét. Örülök, hogy ilyenkor istendicsérettől hangos az épületkomplexum, ám aki háborítatlan nyugalmat keres, és egyedül szeretné megjárni belső útját, az szívesebben választaná inkább az elvonulást. Ez adta az ötletet a remetelakok megépítéséhez, hiszen hetente – éppen a telt ház miatt – két-három olyan lelkigyakorlatozót kell visszautasítanom, aki egyénileg érkezne.

Mint megtudtuk: a kapos­szentbenedeki településrész külterületén lévő, a hajdani Páhoki birtokon állnak a remete­lakok. Egyházközeli emberek voltak ők, kiknek leszármazottaitól még Ancilla nővér vásárolta meg a telket. Az ingatlanok október végére várhatóan elkészülnek, s jövő évben indulhat a „remetéskedés”. Mivel fűthetőek lesznek e lakok, így télen-nyáron lesz lehetőség az elvonulásra.

– Szerencsére ezen a területen nincs megfelelő térerő, a Jóisten is erre szánta ezt a földdarabot – mondta mosolyogva Krisztián atya. – Az ide kívánkozók reggel 7 órakor egy kosárban megkapják egész napra való élelmüket, s maguk döntenek arról is, átjönnek-e egyszer-egyszer a Porta Pacisba. Lehetőségük lesz rá, hiszen egy keskeny ösvényen megközelíthető az „anyaépület”.

 

Az örökmozgó plébános is nagyon vágyik a csendre

Aki ismeri Világos Krisztián plébánost, az tudja, hogy a Szentlélek embere, s tele van tűzzel. Amolyan „perpetuum mobile”, akinek öröm a szolgálat, de sokat tesz azért is, hogy folyamatosan őrizze belső csendjét. Erre kiváló hely Kaposszentbenedek, a festői vidék a maga lehetőségével, s lakóival együtt. Közösségvezetőként is szívesen tekint e helyre, mert ha az ország másik végében lenne, maga is szívesen vinné az „övéit” hasonló terepre.

Azt vallja: a csendnek akkor nagyobb ereje van, ha sokan hallgatunk és fülelünk fölfelé… Ő is úgy tartja: a megfáradt emberre különösen remek hatással van a természet, s a természetesség. A kegyelem pedig – tudjuk jól – a természetesre épít. Aki ebbe „belekóstol”, számára egy idő után teljesen természetes lesz a természetfeletti.

A remetelakások anyagi hátteréről az atya elmondta: kormányzati finanszírozásban valósul meg a beruházás. A Kaposvári Egyházmegyében zajló negyvennégy projekt utolsó etapja a múlt év őszén megkezdett építkezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában