vándorcirkusz

2020.09.01. 18:04

Szedi a sátorfáját a Magyar Nemzeti Cirkusz karavánja Balatonlellén

Csütörtökön indul útnak a Magyar Nemzeti Cirkusz társulata Balatonlelléről.

Góz Lilla

Július elsejétől augusztus 28-áig ötvenegy előadáson több mint negyvenezer néző előtt mutatták be új produkciójukat. – A tavalyi évhez képest pár százalékkal többen voltak kíváncsiak a műsorunkra, nagy öröm volt számunkra, hogy a második otthonunkban Balatonlellén állva és vastapssal ünnepelt több alkalommal is minket a közönség – mondta el Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Hozzátette: utolsó előadásukat augusztus 28-án tartottak, amelyen a somogyi közfeladatot ellátó személyek családjukkal ingyenesen vehettek részt. A legnagyobb sikere a visszatérő Stevie bohócnak volt. De nagyon sokan élvezték a Cirkuszok éjszakája alkalmából tartott előadásokat is, amelyre az elefántok is visszatértek Szadáról. – A héten lebontottuk a sátrat, csütörtökön indulunk Székesfehérvárra, ahol szeptember 9–től 13-áig hét előadást láthat tőlünk a közönség – mondta el Richter József. A turnéjuk az ősz folyamán is folytatódik, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely, Pápa után Budapesten zárják az idei szezont. Jövőre pedig új izgalmas, különleges produkciókat ígérnek.

A sátor pakolásáról készült videót megosztotta a Magyar Nemzeti Cirkusz a közösségi oldalán is:

 

Ezek is érdekelhetik