fejlődőd lépések

2020.11.19. 08:00

Amíg az időjárás engedi, dolgoznak a járdaépítők

A térkövezési program keretében a szakemberek a Petőfi utcában több mint 180 méter járdát újítottak fel.

Harsányi Miklós

Most a Kossuth Lajos utcát teszik rendbe, az összesen 4,6 kilométer hosszú területből eddig 2,2 kilométert fejeztek be. Az orvosi rendelő, a templom, a polgármesteri hivatal és az idősek klubja előtti szakaszt is letérkövezték már az utcában. A munkát addig folytatják, amíg az időjárás engedi.

Makai Sándor somodori polgármester azt mondta: korábban a BM-pályázatból származó pénz, legutóbb a Magyar Falu Programon elnyert forrás fedezte a korszerűsítést. Céljuk, hogy 2024-ig a település szinte valamennyi járdája megújuljon, a program eddigi költsége csaknem 30 millió forint.

– Fontos feladatnak tartjuk, hogy 420 lelkes községünk más téren is továbbfejlődjön – mondta a polgármester. – Jövőre egy csárda és pizzéria kiépítését tervezzük, amit az önkormányzat üzemeltetne. Vannak helyben szakácsok, s a vendéglátás számításaink szerint akár 8-10 új munkahelyet teremthet. A fejlesztés nagyjából 60 millió forintba kerül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában