kisebb kereslet

2020.11.13. 11:30

Hálóban a karácsonyi hozzávaló: a ponty a mi kenyérhalunk

A ponty a kenyérhala a magyaroknak, ebből kerül a legtöbb a karácsonyi asztalra. A somogyi halastavakon már javában zajlik a lehalászás. A járványhelyzetben azonban kevesebb hal utazik nemcsak itthoni, hanem külföldi piacokra is.

Góz Lilla

Reggel hatkor már a hálót húzták a halászok a nagyberki halastavon. Guminadrágba öltözve a vízben kialakították az úgynevezett tanyát, a hálóval körbekerített területen ugráltak a pontyok, busák, kárászok és a süllők is. Egy erőgép segítségével kosarakban emelték ki a halakat a válogatóasztalra, ahol méret és fajta szerint csoportosították ezeket.

Szabó Attila halászmester elmondta: negyvenen dolgoznak a nagyberki tónál, a munkások felét Taranyból hozza a haltermelési vállalat. Mindenki számára igazolást állítottak ki, hogy a kijárás esetén is el tudjanak indulni a hajnali órákban dolgozni. – 33 kiló kárász – kiabálta az egyik munkás a mérlegelésnél. Ezután a kopoltyúsok az oxigénnel dúsított víztartályokba kerültek és elindultak nyugat felé.

– Viszünk pontyot, kárászt, amurt Németországba, Ausztriába és Belgiumba, idén úgy tűnik, hogy kevesebbet tudunk exportálni, mert bezártak az éttermek, a gasztronómia meghalt – mondta el Veszelovszki Ágnes, a Hungarofish Kft. ügyvezetője, aki visszatérő törzsvásárlójuk.

A nagyberki tavon hétfő óta halásznak, az időjárás kedvez a munkáknak. – Tavasszal aszállyal, nyáron villám­árvízzel küzdöttünk, összességében egy közepes évet tudhatunk magunk mögött, de biztosított hazánk halellátása – mondta lapunknak Németh István, a Tógazda Halászati Zrt. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a ponty a kenyérhalunk, ebből fogy itthon a legtöbb, a mostani járványhelyzetben 30-40 százalékkal kevesebbet tudnak értékesíteni. – A magyar haltermelés 40 százalékát a karácsonyi időszakban szoktuk eladni, most viszont a multinacionális cégek sorra mondják le a megrendeléseket, mert bizonytalannak látják, milyen lesz a hajlandóság az ünnepek előtti élőhal beszerzésére – jegyezte meg Németh István.

Hozzátette: Lengyelországba egyáltalán nem szállítanak az idén, Romániába busát, kárászt és Ausztriába pedig feleannyi mennyiségben visznek süllőt, csukát, mint tavaly.

A kiemelte: segítene az ágazaton, ha átmenetileg a kormány az éttermek által kiszállított ételek áfáját öt százalékra csökkentené, valamint 2021 tavaszán újra lenne intervenciós felvásárlás, azaz állami segítséggel a horgászegyesületek a haltermelőknél felhalmozódott készleteket megvehetnék.

Többet eszünk, de nem eleget

– Ma átlagosan 6,7 kiló halat eszünk évente, míg a rendszerváltáskor még alig 2,8 kiló volt az egy főre jutó halfogyasztás – mondta el Németh István, aki szerint a halmarketing-akcióknak is köszönhető a növekedés. Megjegyezte: ha az éves fogyasztás elérné a 10 kilo­grammot, akkor a magyar haltenyésztőknek nem kellene exportálniuk. Kiemelte: az ötszázalékos áfának köszönhetően a hal ára nem nőtt, a ponty kilója 900 és 1200 forint között van, s még csökkenhet is az ünnepekig.

– Érezzük a csökkent forgalmat tavasz óta, de bízunk benne, hogy az ünnepek közeledtével élénkülni fog a kereslet – mondta el Kovács Csaba, egy kaposvári halbolt tulajdonosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában