2020.12.11. 08:20
Gelencsér Attila: Megnyertük a csatát
Megállapodott Magyarország az Európai Unióval.
Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, az alábbi közleményben reagált a tegnapi eseményekre:
Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.
A találkozón három dolgot mindenképpen elértünk. Megvédtük az európai alkotmányt, nem engedtük, hogy azt megkerüljék. Elhárítottuk azt a veszélyt, hogy költségvetési eszközökkel rákényszerítsenek olyan döntéseket a magyarokra, amelyeket mi nem akarunk meghozni és nem akarunk elfogadni. Végül megvédtük a magyarok pénzét, amely a következő évek gazdasági fejlődésénél jól jönnek majd.
A célunk mindvégig világos volt a tárgyalások során, nem lehet politikai feltételektől függővé tenni az európai uniós támogatásokat. A bevándorlás ügyében fennálló és ezután is fennmaradó vitákat nem most kell eldönteni, és nem szabad összekötni a költségvetéssel.
Azokat a jogállamisági kérdéseket, amelyeknek nincsen semmi közük a pénzügyi kérdésekhez, külön kell választani a költségvetési ügyektől. Nem lenne ugyanis kívánatos egy olyan helyzet, amelyben pénzügyi szankciókat lehetne kiszabni például azért, mert valamelyik tagállam nem követi az európai irányvonalat gender- vagy migrációs ügyekben.
A vita nem a pénzügyi forrásokról szólt, ez csak másodlagos kérdés, amiért harcolunk, az a nemzeti szuverenitás védelme.