adomány

2020.12.17. 11:30

Majorkán nem csak karácsonykor érkezik csomag

Tavaly télen több mint kétmillió forint értékben osztott élelmiszert az imremajori Majorka Alapítvány. Idén is szeretnék teljesíteni a tavalyi vállalást, ezért élelmiszert osztanak a környéken élőknek. Náluk nemcsak az ünnepek előtt tart az adakozási kedv, akkor is segítenek, ha elmúlik karácsony. Intézményeket, családokat, időseket és egyedülállókat támogatnak.

Turbéki Bernadett

Kevés civil szervezet mondhatja el magáról, hogy annyira szerteágazó tevékenységet végezne, mint az Imremajorban működő Majorka Alapítvány. Helyi épületeket renoválnak, megemlékezéseket, rendezvényeket, fesztiválokat tartanak, piacot, művelődési házat üzemeltetnek, és túrákat szerveznek. Tevékenységük többnyire a tavaszi-nyári-téli turizmusra épül, ám télen sem pihennek, csak éppen más jellegű tevékenységekkel foglalkoznak. A téli hónapok a jótékonyság jegyében telnek. Nem csak az ünnepek közeledtével tartanak ételosztást: ha tehetik, márciusig segítenek a helyben élőket és a környék tizenegy településének óvodáit ingyenes élelmiszercsomaghoz jutni.

– Korábbi években nagy sikere volt a Mikulás-rendezvényünknek, ám az idén a kialakult járványhelyzet miatt nagyobb hangsúlyt fektettünk az adományozásra – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója. – Mottónk: ne csak kapjál, hanem adjál is! Ha valaki megköszöni, amit jó szívvel adunk, már mi is kaptunk valamit – tette hozzá. Nemcsak a rászorulókra gondolnak, hanem többek között az óvodákra, a mentősökre, tűzoltókra is. Nekik is juttatnak azokból az adományokból, amelyeket üzemek vagy társ-civil szervezeteken keresztül ajánlanak fel nekik. Többnyire nagyon jó minőségű élelmiszer érkezik, amiért gyakran egy napot utaznak Budapestre. A felajánlott élelmiszer azonban nem teljesen ingyenes: a benzinköltséget és a járművet és a humán erőforrást az alapítvány maga biztosítja.

– Most lesz a harmadik hét, hogy jöhetnek a környékbeliek az adományokért. Nagy sikere van a pékárunak, és a pasztőrözött tejnek, és hamarosan pizza is lesz a „kínálatban” – mondta Antics László. Legutóbb kilencezer darab tojást osztottak szét százötven család között a környező településeken. Az adományozókedv nem áll le, az ünnepek után is terveznek hasonló akciókat, akár hetente is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában