Politikai kötelezettségek nélkül építettek egyetemet Kaposváron

– Ön 1972-ben érkezett Kaposvárra Guba Sándor felkérésére, milyen volt az indulás?

– Engem kértek fel, hogy a kisállattenyésztési kart vezessem, teljesen szabad kezet kaptam. Politikai kötöttségek nélkül, tehetséges emberekkel építettük fel az egyetemet, de nagyon rövid idő alatt nemzetközi rangra kellett emelni. Gödöllőről jöttem ide és Bábolnán kezdtem a gyakornokoskodásomat Burgert Róbertnél. Nem volt rossz iskola. Előtte egyetemi hallgatóként dolgoztam Angliában és Nyugat-Németországban, külföldről ajánlottak Guba Sándornak.

– Hírlett, hogy az Ön által idehozott embereknek nagyon jó volt a kapcsolatuk állami gazdaságokkal, termelőszövetkezetekkel.

– Van egy történet, ami kevéssé ismert. Az első nagy tan­ügyi épületünkre a minisztériumnak nem volt elég pénze, ezt Guba Sándor 1976-ban úgy oldotta meg, hogy idehívott kétszáz téeszvezetőt, és azt mondta nekik, ha ti hallgatókat kértek tőlünk, akkor adjatok rá pénzt. Három óra alatt összedobták. Mikor elmondtuk ezt a minisztériumnak, nem akarták elhinni, de ahhoz ragaszkodtak, hogy az alapkövet ők tegyék le.

– Később is bőkezűek maradtak a vállalatok?

– A kaposvári kar erőssége volt, hogy nagyon erős volt az üzemi, vállalati kapcsolatrendszere, ezért a rendszerváltásig az itt folyó kutatások nagy része vállalati programokhoz kapcsolódott. A magyar vállalatok úgy adtak pénzt, hogy 60 százalékban költsük az őket érdeklő témákra, 40 százalékban meg azt csináltok, amit akartok. Egyes állami gazdaságok külön kollégiumot is csináltak a diákoknak a több napos gyakorlathoz. Ez ma nagyon hiányzik.

– Mire kellett a pénz?

– Felépítettünk egy kísérleti telepet, és a formabontó kísérleti istállókat különféle technológiákkal szereltük fel. Izgalmas volt, mert az oktatás szempontjából többféle módon be lehetett mutatni állatokkal és technológiai rendszerekkel együtt. Éppúgy érdekelte az amerikai vállalatot, mint egy hollandot vagy dél-afrikait. Teljesen új volt a világon, és pár év alatt nemzetközi rangra jutottunk. A világkongresszusokon vezető előadásokat tartottunk. Már 1979-ben olyan hírünk volt, hogy a Baromfitenyésztők Világszövetsége, amelyik az orvosi után a második legnagyobb és legrégebbi világszervezet – 1912-ben alakult – az első kibővített ülését Kaposváron tartotta, amikor a szocialista országba mások még be sem tették a lábukat. Rendőri kísérettel, külön busszal nézték meg az országot, erre akkor még nem volt példa.

– A világraszóló eredmények után lehetett fejlődni.

– Megfogalmazódott bennem egy norvég professzor barátom tanácsára, hogy kéne építeni egy humán diagnosztikai központot úgy, hogy azt az egészségügy és az állattudomány egyformán hasznosíthassa. Akkor Magyarországon még csak egyetlen fapados CT volt. Kaposváron járt Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy megnézze Rozsos professzor újfajta operációit. Megkérdezte, hogy nincs-e olyan elképzelésem, ami olyan drága, hogy nem merem elővezetni. Kétmillió dollár kellett volna a diagnosztikai központra, azt felelte rá, hogy nem gond, de írjam le, és másnap reggel vigyem be hozzájuk, mert az igazgatósági ülésen ott lesz egy világbanki pali, és előterjesztik neki. A bökkenő csak az volt, hogy mind COCOM-listás, vagyis tiltott berendezések voltak, ezért Weinberger USA-hadügyminiszter személyes aláírása kellett, hogy megkapjuk.

– Aztán jött egy hasonló integráció, mint a mostani...

– A kaposvári állattenyésztési kar a Pannon Egyetem része lett. Sokan féltek az egyesüléstől, de aztán a Pannon Egyetem vezérkarába került a kaposvári gazdasági főigazgató. Engem rektorrá választottak titkos szavazással, demokratikusan az egyetem három karának összes dolgozói először 95 százalékkal, másodszor és harmadszor 99 százalékkal. A Pannon Egyetem sikeres lett, a városok nagy financiális önállóságot kaptak, csak a legfontosabb ügyekben kellett központilag dönteni. Aztán a 90-es évek végén jött az új koncepció, hogy a városokban lévő felsőoktatási intézményeket egyesíteni kell, és a kaposvári intézmények egy önálló egyetemmé alakultak. Az összevonáshoz a kaposvári tanítóképzővel Leitner Sándor remek partner volt, ha ő nincs, nem ment volna olyan simán. Aztán jött a művészeti kar. Pokorni volt a miniszter, az ő kérésének megfelelően több tudományterület fogott össze, az agrár, a gazdaságtudomány, a művészet és a pedagógia, és a fejlesztés végén megszületett a mostani campus. Ez is jó konstrukció lett, de az utolsó években az anyagi források szűkültek. Őszintén mondom, hogy mindig önálló kaposvári egyetem párti voltam, de financiális oldalról olyan helyzetbe kerültünk, ha ezt az integrációt most nem oldjuk meg, Kaposvár olyan veszteségbe fut bele, ami nem fenntartható. Kevesebb a hallgató, és a nagyon erősen a hallgatók számához kötött támogatási forma nem igazán jó. Magyarországon az agrár felsőoktatás finanszírozása messze elmarad a velünk versenyző országokétól, negyede, harmada a lengyelnek vagy a csehnek, és a svédeké 12-szer nagyobb a magyarnál.

Tovább harcol a művészeti karért

Az új egyetem kuratóriuma azért állt így össze, hogy meg­győzzék a kormányt, hogy az agrárfelsőoktatást jobban kell finanszírozni a versenyképesség miatt, fűzte hozzá az akadémikus. Szerinte a mostani egyetemi egyesülésben van ráció, mert lefedi egy órási területét az országnak. Úgy tartja, hogy az agrár sokszínű szakma. Azért is harcol a pedagógiai és a művészeti karért, mert az ősidőkben, a földművelés hajnalán, amikor az első városok kialakultak, akkor is együtt élt több tudományág, mert mérnökök és csillagászok is kellettek, de a művészet is szerves része volt az életnek, hiszen rituális játékokat kellett tartani, például esőért. Ma a világ legjobb egyetemein van művészeti kar, szak vagy nagy pénzekkel támogatják a művészeti szakköröket. Erről Horn Péter amerikai professzorokkal konzultált. Az általános vélemény az, hogy mindegy, hogy milyen profilú egy egyetem, jót tesz, ha ott a művészeti kar, mert kell a másfajta gondolkodásmód. Legutóbb az Economistban olvasta, hogy az USA-ban a legjobb ötven vállalat vezetőségébe bevettek művészi hátterű embereket az imázs­építéshez. Már csak ezért is meg kell őrizni a művészeti kart Kaposváron.