fotók

2021.03.13. 11:30

Fonják már a kelevízi tojásgyűjtő kosárkát

Készülnek a tojásszedő gyerekek kosárkái és a húsvéti fonott díszek is Kelevízen. A falubeli közmunkások már maguk termelte vesszőikből fonnak, termékeikhez a helyi önkormányzati kézművesboltban vagy online rendelve juthatunk hozzá.

Góz Lilla

– Először elkészítjük a kosáralapot, aztán egy gyűrűt fonunk rá, a tetején a vesszőket pedig összekötjük – mutatta az elkészült húsvéti díszt Orsós Árpádné. A prototípust hímes tojásokkal, nyulakkal töltötték meg. Öt éve dolgozik közmunkásként Kelevízen, a fonás alapjait a szüleitől tanulta, de munkatársai tanították meg a többféle technikákra.

A településen tizenöten fonják a szebbnél szebb kosarakat a közmunkaprogram adta lehetőséget kihasználva, a húsvéti ünnepek előtt nagyüzem van műhelyükben. Már színes kosarakat is alkotnak. – A gyerekeknek tojásszedő kosarat fonnak, valamint újdonságként egy díszíthető kosárral várjuk a vásárlókat – mondta Vargáné Balatincz Krisztina, Kelevíz polgármestere. Hozzátette: már az alapanyagot is maguk termelik meg, sőt a tízezer tős vesszőültetvényt duplájára bővítik.

A járványhelyzet szigorításai alatt a helyi kézművesboltban is értékesítik a fonott termékeket, s futárszolgálattal is kézbesítenek a vásárlóknak. – Mivel a boltunkban élelmiszert is árulunk, ezért nyitva lehetünk, de hetente több alkalommal adunk fel csomagokat is, szerdán például Debrecenbe, Győrbe utaznak a kosarak – sorolta a polgármester. A helyi üzletet egy belügyminisztériumi támogatással sikerült megvásárolni. Megtudtuk, a bolthelyiséget a közeljövőben szeretnék felújítani. Bíznak abban, hogy az ősz folyamán megtartják a közmunkások termékeit bemutató kiállítást, amelyre meglepetéssel készülnek. Annyit elárultak, hogy természetesen a saját vesszőikből készítik el.

Nincs megállás a kosárfonóknál Kelevízen, a húsvéti ünnepre készítik jellegzetes vesszőkosaraikat a napokban.

Saját vesszőt használnak, amit kelevízi földön gyűjtöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában