megoldás

2021.04.28. 11:30

Vérünket veszik, ha akarjuk, akár egy szépségszalonban is

Míg az oltópontokon zajlik a tömeges oltás, addig a magánklinikákon és a laborokban az ellenanyagszűrés az egyik leggyakoribb feladat. A vérvételre ugyanakkor hetekig várni kell.

Turbéki Bernadett

Időpontot szerettünk volna kérni az egyik közismert kaposvári magánlaborba, hogy ellenanyagszűrésre jelentkezzünk, mert járvány idején senki nem lehet biztos a dolgában.

– Május 25-re, reggel hatra tudom a legközelebbi időpontot adni – mondta a vonal túlvégén egy hölgy az egyik legismertebb kaposvári magánlaborból. Miután megrökönyödve elköszöntünk, három magánklinikán próbálkoztunk időpontot kérni: az elsőnél a telefonhívásunkat sem fogadták. Az elért helyek közül az egyikben május 11–re, a másikban május 12–re tudtak volna időpontot adni arra hivatkozva, hogy nagyon megnőtt az ellenanyagszűrésre jelentkezők száma.

– Először a pedagógusok tesztelték tömegesen magukat, mostanában pedig azok az idősek jönnek, akik a kínai oltást kapták és elbizonytalanodtak – mondták, majd a távoli időponttal kapcsolatos elkeseredésünket érzékelve megszántak és egy kaposvári szépségszalonba irányítottak bennünket, ahol már másnapra kaptunk időpontot.

– Két éve költöztem Kaposvárra, és azt tapasztaltam, hogy mindenhol sokat kell várni a vérvételre, ami természetesen nem a vérvételi helyek hibája – mondta Murányiné Beke Barbara, az esztétikai szalon vezetője. – Nálunk a szakmai feltétel adott volt, mivel az egyik kolléganőmnek egészségügyi diplomája van, ezért a szépészeti és esztétikai szolgáltatásainkat kiegészíthettük egészségügyi szolgáltatásokkal is. Épp akkor kaptuk meg a működési engedélyt, amikor a szépészeti részleget átmenetileg be kellett zárnunk.

– Nemcsak ellenanyagszint-méréshez, de más egészségügyi problémához is le tudjuk venni a szükséges vért. Egyre többen keresnek fel bennünket, mert nem csak a reggeli órákban tudunk szolgáltatást nyújtani, ugyanis több laborral is leszerződtünk – mondta. A közösségi oldalukra hamar megérkeztek a „jóindulatú” kommentelők is, akik azt tudakolták: vajon hogyan vehetnek vért kozmetikusok? A szolgáltató azonban minden kritériumnak megfelel, s már azt tervezik, hogy házhoz is kimennek, ha nehezen mozdítható a páciens, s nem tud eljutni a laborba.

 

Azok is szeretnének kártyát, akik nem kaptak oltást

Egyre többen teszteltetik magukat az ellenanyagra. Akik még nem kaptak oltást, és akik nem is szeretnének, nekik is szükségük volna a védettségi igazolványra, ugyanis nem csak a beoltottak, hanem a fertőzésen igazoltan átesettek is jogosultak a kártyára.

– Eddig átlagosan tíz, újabban már napi húsz páciens érkezik ellenanyagszint-mérésre a szalonba – tudtuk meg Murányiné Beke Barbarától. — Eleinte a PCR-tesztek miatt kerestek bennünket, ám ez lecsengőben van. Most az ellenanyag került előtérbe. A legkülönfélébb korosztályokból érkeznek emiatt hozzánk – tájékoztatott az esztétikai szalon vezetője.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik