hétköznapi hős

2021.05.08. 11:30

Örömhírt visz a látrányi mentőápoló a gyerekek közé

Példaértékű önkéntes munkát végez Becker Balázs látrányi mentőápoló. Áldozatos munkája mellett önkéntes tűzoltó és rászorulókon igyekszik segíteni, valamint hirdeti az Evangéliumot.

Gamos Adrienn

Becker Balázs gyermekkorától önkéntes tűzoltó, mentőápolóként rászorulókon igyekszik segíteni, míg a Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársaként gyerekeknek hirdeti az Evangéliumot. – Tizenhat éve kapcsolódtunk be az ausztriai és kárpátaljai VISZ (CEF) munkájába – mondta. – Hosszabb ideig önkéntesként dolgoztam missziói alkalmakon, az osztrák fővárosban volt magyar nyelvű gyülekezetünk is, sok gyermekkel – fűzte hozzá az Ausztriában felnőtt Becker Balázs, aki pár évig volt a VISZ nemzetközi szervezete közép-európai igazgatójának asszisztense.

– Missziói tevékenységünk célja megismertetni mindenkivel az Evangéliumot. Próbáljuk segíteni a hit útján elindult és azon járó ifjakat a lelki növekedésben és abban, hogy később egy-egy gyülekezet aktív tagjaivá válhassanak. Feleségemmel együtt azon vagyunk, hogy minden területen hiteles bizonyságtevők legyünk. Jómagam mentőápolóként éppúgy, mint misszionáriusként, vagy önkéntes tűzoltóként. A lánglovagok jelszava nem véletlenül így hangzik: Istennek dicsőség, egymásnak segítség! Hálás vagyok Istennek azért is, hogy megajándékozott egy csodálatos feleséggel, aki négy gyermekünk nevelése mellett más missziós tevékenységet is folytat, például ruhát gyűjt rászorulóknak.

A református Becker Balázs az Országos Mentőszolgálatnál sokszor 24 órás szolgálatot lát el, így egy-egy szabadnapra rengeteg elfoglaltság jut. Egyebek közt legós missziói napokat szervez, adományokat gyűjt, szorosabbra fűzi a kapcsolatot támogatóikkal és az imatársakkal. De van, amikor bibliai alap­igazságokat mutatnak be, miközben elsősegélynyújtást tanulnak a résztvevők a foglalkozáson.

Példa a tűrésben

Becker Balázs édesanyja, akit fiatalon elveszített, példa volt a tűrésben, az önzetlen szeretet gyakorlásában édesapjával együtt. – Nálunk természetes volt, hogy hétvégeken a nevelőotthonban lakó gyerekekkel kellett megosztanunk mindenünket – emlékezik vissza a régmúltra. – Életem vezérigéjét konfirmációmra kaptam: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt”. Ennek szellemében teszem a dolgom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában