Minden napra Balaton

2021.08.20. 15:20

A 44. Boglári Szüreti Fesztivál számokban: Öt nap, két színpad, negyven produkció, huszonkét borvidék

Vasárnapi kóstolhatják a borkedvelők huszonkettő hazai borvidék nedűit Balatonbogláron, a 44. Boglári Szüreti Fesztiválon.

Turbéki Bernadett

A szerdai nulladik nap után csütörtökön a Stardust együttes nyitotta meg a 44. Boglári Szüreti Fesztivált. A fiatal zenekarnak egyre több rajongója van. – Még soha nem léptünk fel ezen a rendezvényen, de a Balaton közelsége miatt nagyon bejött a fellépés, amely a pandémia utáni nyitás egyik első koncertje volt nekünk – mondta Horváth Ákos, miközben Stardustos holmikat dedikált.

– Várpalotáról érkeztünk egy baráti társasággal, A Republic miatt jöttünk, akikért gyerekkorom óta rajongok – mondta Simon Vera, aki az együttes pólójában várta a koncert kezdetét.

– Tíz éve járunk erre a rendezvényre, a Felvidékről, Dunaszerdahelyről motoroztunk idáig, nagyon szeretjük a BB Muskotály, a száraz és a félédes borait, most rozéborokat kóstolunk – mutatott a poharára Tóth Márton.

– Keszthelyről jöttünk, és rutinosan hoztunk saját borospoharat a kóstoláshoz – mondta Zentai Zita. – Öt–hat óra leforgása alatt hat–hét bort kóstolunk, persze elengedhetetlen hozzá a sajt és az alma, valamint a vízfogyasztásunkról is gondoskodunk – tette hozzá Gombai Gyula, aki azt is elárulta, hogy időjárástól függ, milyen bort fogyasztanak szívesen.

– Tizenkét éve vagyok borrajongó, elsősorban olasz és francia borokat vásároltam, de amióta ide költöztünk Magyarországra és a lakóhelyemen négy-öt borász is van, az Irsai Olivér lett a kedvenc borom – mondta Marion Stut, aki Hamburgból költözött hazánkba.

 

– A nulladik napon nem volt túl nagy forgalom, de mára megtaláltak bennünket a borfogyasztók. Több különlegességgel is várjuk őket, a prémium sorozatunkban díjnyertes borok szerepelnek, mint a Chardonnay, amelyik a Wein Lovers országos százas listájában is jelen van – mondta Urbán Ferenc, a Rádpusztai Szőlőbirtok megbízott somelie – je.

A hagyományos, szőlőből készült borok mellett eperborral is várják a kóstolóra vágyókat a szüreti fesztiválon, ahol egy standnál szőlőt is találni.

– Szőlőskislaki és balatonboglári szőlőt hoztunk, öt fajtát. Sokan inkább csak a levét szeretik ám úgy gondoltuk, szüreti mulatság nem múlhat el finom szőlő nélkül – mondta Gyenes Mátyás, aki egy pohár musttal is megkínált bennünket a szüreti fesztiválon, amelynek területét az idén ugyan kordon veszi körül, ám a szervezők lehetőséget biztosítanak a strandolni vágyóknak, valamint bárki bejuthat a helyben működő vendéglátóipari egységekhez délután négy óráig. A kézműves vásár a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is ingyenesen látogatható.

 

Csodarendezvényként tartják számon a boglári szüretet

 

Csoda, hogy két év után is életben maradt a rendezvény, köszönet illeti a szervező Hangász Produkciót – mondta Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere a megnyitón. A területen több átépítés, és felújítás is történt, hogy minél szebb környezetben ünnepelhessünk, de kérem, vigyázzanak rá-tette hozzá a polgármester.

– Vírus ellen legjobb a fehérbor ivás, kimutatták a brit tudósok, úgyhogy Isten hozta Önöket Somogyországban! – Ezzel a köszöntővel fogadta Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitó ünnepség közönségét.

– Azon gondolkodtam, mitől lesz ünnepélyes egy ünnep: leginkább az kell hozzá, hogy mindenki mosolyogjon, bár amikor befelé hömpölyögtünk a tömeggel, jött szembe kifelé egy fiatalember egy pohár sörrel a kezében, amin meglepődtem – mondta Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, aki arra kért mindenkit, mosolyogjanak és kóstoljanak borokat.

– Lehet, hogy a brit tudósok megállapították a fehérbor jótékony hatását, ám a magyar tudósok a vörösborról is tudják már ugyanezt, sőt, a pálinkáról is – kontrázott a többiek mondandójához Neszményi Zsolt, kormánymegbízott.

Unger István, az Európai Borrend képviseletében 1976–tól, az első BB szürettől kezdődően egy rövid történeti áttekintés után elárulta a titkot is, hogy a balatonboglári borok miért voltak kezdettől olyan sikeresek.

–Itt a Csabagyöngyéből, vagyis csemegeszőlőből is készítettek bort, ami máshol nem elterjedt – mondta a szakértő.

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik