Minden napra Balaton

2021.08.15. 11:30

Somogyi érték lett a Svert Kupa

Kilencvenkét éve rendezték először Zamárdiban a Svert Kupát. Azt a vitorlás túraverenyt, amely azoknak a hajóosztályoknak nyújt lehetőséget a versenyzésre, amelyek nem tőkesúlyosak, így a sekélyebb vízben is könnyen manővereznek a felhúzható svertjüknek köszönhetően.

likebalaton.hu

Hét évvel ezelőtt hosszú kihagyás után hagyományteremtő céllal rendezték meg Zamárdiban újra a Svert Kupát, amelyen idén száznyolcvan hajó vett részt. Közülük csaknem száznegyvenen fejezték be érvényesen a versenyt, amely a díjkiosztó ünnepségen komoly elismerésben részesült.

– Százhatvanadik díjazottként a Svert Kupa az első olyan somogyi sportrendezvény, amely kiérdemelte a Somogyi Értékek Díját– mondta Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. – Érdemes az országos elismerésre is, ám ahhoz helyi értékként kell előbb felemelnünk – tette hozzá a megyei elnök.

Fotók: Döme Tamás

– A verseny teljesen kifogástalanul, sportszerűen zajlott le, egyetlen óvás sem érkezett. Fontosak a hagyományok, amelyeket manapság bizonyos erők szét akarnak verni, ám itt szombaton őrizték a versenyzők a hagyományt. Akik most lenéztek 1929-ből az égből, és látják, hogy mennyi követőjük van, biztosan örülnek. Remélem, mi is így tehetünk ötven év múlva odafönt – mutatott az ég felé Gömbös Lóránd, a Svert Kupa versenybizottságának elnöke.

A díjkiosztó különleges vendége a Tokióban olimpiai ezüstérmet szerzett Berecz Zsombor vitorlázó volt, aki a külön pályán rajtoló Svert Ifjúsági Verseny díjazottjainak adta át az érmeket.

– Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők között akad olyan fiatal, aki rendelkezik olyan adottságokkal, hogy majd világversenyeken indulhasson, ám a legfontosabb a kitartás. Nem szabad feladni az álmainkat, el kell hinni, mire vagyunk képesek és megvalósul. Legtöbbet a hibáinkból tanulhatunk, amikor úgy érezzük egy-egy eredmény kapcsán, hogy nem úgy sikerült, ahogy vártuk, továbbra is ki kell tartanunk – mondta a magyar vitorlástörténelem egyetlen ezüstérmese.

A verseny abszolútgyőztese a Valkó András vezényelte hajó lett.

– Nyolc éves korom óta vitorlázom, tizenkétszer nyertem magyar bajnokságot, ám a tapasztalat mellé kell egy adag szerencse is a sikerhez – mondta Valkó András, aki szerint az is sokat segített, hogy a legénység könnyű volt a hajóban, ugyanis kislányával indult a versenyen.

Minden napra Balaton

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik