2021.08.05. 11:30
Szó szerint létfontosságú a munkájuk a Balatonon
Tizenöt év alatt 45 ezer esetet láttak el, és nyolc alkalommal életet is mentettek a Balaton-parton az idén 100 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elsősegélynyújtó önkéntesei. Szerdán a balatonszárszói strandon tartottak bemutatót.
Sántikáló sérült érkezett az elsősegélynyújtókhoz a balatonszárszói strandon. Azonnal leültették a sérültet, és befáslizták a kificamított bokát. Egy másik esetnél egy védőfelszerelés nélkül görkorcsolyázó fiatal lányt kellett ellátniuk, aki a térdét és két tenyerét horzsolta véresre. Mindkét imitált baleset sérültjeit olyan állapotba hozták az önkéntesek, hogy akár személyautóval is szállíthatók legyenek bármely egészségügyi intézménybe a mentőszolgálat bevonása nélkül.
– A mentők tehermentesítésére vagyunk itt, nekik is segítséget jelent, hogy nem kell könnyebb sérülésekhez kivonulniuk, ha nem indokolt. Leggyakrabban kagylóvágásokat, kullancs- és méhcsípéseket kell ellátnunk. A csúszós köveken a ficamok is gyakoriak – mondta a sátoraljaújhelyi Jarecsni Panna, aki éppen a balatonszárszói strandon teljesített szolgálatot. – A legextrémebb esetem Alsóörsön volt, amikor egy férfinek végigrepedt a feje. A mentők kiérkezéséig egy „sapkakötést” tettünk rá, amiért megdicsértek bennünket – tette hozzá.

– Évente több tíznapos turnust is bevállalok a Balatonnál önkéntesként. Kiskoromban elsősegélynyújtó versenyeken vettem részt, majd jött a szolgálat. 2015 óta járok folyamatosan segíteni. Úgy érzem, a szolgálat nagy szerepet játszik a fejlődésemben, és lehetőséget nyújt, hogy egyre több esetet lássak. Ez azért fontos, mert mentőtiszt hallgató vagyok – árulta el Dóka Alexandra.
Az idén tizenhárom település tizenkilenc strandján teljesítenek szolgálatot a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. Eddig 1500 esetet láttak el. Tíznapos turnusokban váltják egymást, ami turnusonként negyven főt jelent. A nyáron összesen csaknem 300 önkéntes teljesít majd szolgálatot a tó körül.
– Tavaly sokkal nehezebb volt megszervezni a szolgálatot a vírushelyzet miatt. Idén a nehezén már túl vagyunk, még augusztus 22-ig lehet segítséget kérni önkénteseinktől a strandokon – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.
Fotó: Jóri András, Magyar Vöröskereszt
Új bázisról indulnak az önkéntesek
Hosszú távon Balatonszárszón rendezkednek majd be az önkéntesek a jövőben. A településen lesz ugyanis a központi bázisuk. A terület és a helyiség már a birtokukban van, ám rengeteg munkába kerül, mire felújítják a szálláshelyet – tudtuk meg. Pályázati lehetőségeket szeretnének megragadni hozzá, hogy méltó helyen pihenhessenek a fiatalok a napi szolgálatteljesítés után.
Lellén is épül a bázis
Balatonlellén pedig a Magyar Gyermekmentő Alapítvány épít bázist. A munkálatok állásáról folyamatosan beszámolnak közösségi oldalukon, ahol azt is leírták, hogy az építőanyagok jelentős árdrágulása miatt az épület befejezéséhez jótékonykodók segítségére lesz szükségük. Téglajegyet lehet vásárolni annak, aki szeretné segíteni a régóta áhított bázis megépültét, amelynek ára 1000 forint.