munkatábor a balatonnál

2021.09.11. 11:30

Bedőlt a balatoni szocialista nagybirtok, kellett a rabok kétkezi munkája

Buza Péternek annyi szakmája és foglalatossága van, hogy akár több embernek is elég volna belőle egy-egy, akár egész életére. Bemutatkozhatna könyvtárosként, újságíróként, Budapest-történészként. Legutóbb egy helytörténeti könyv írását fejezte be, amely a Nagyberekben működő egykori munkatáborról szól.

Munkatársunktól

Egy a Nagyberekhez közel eső utcában nyaral Buza Péter immár ötven éve. Itt mutatta meg azt a mappát, mely legújabb könyvének kéziratát rejti, ami csak arra vár, hogy kiadják.

– Szakmámnak tekintem a körülöttem lévő világ történelmi üzenetét dekódolni és továbbadni – mondta Buza Péter. – A mostani már a negyvennyolcadik könyvem, melynek lapjain segítem megértetni Balatonfenyves múltjának egy fejezetét. A kiadásra váró kötetben egy nagy fejezetben kapunk érdekes korképet a Nagyberekben az ötvenes években működő KÖMI 401-es munkatáborról.

A történet a szőlőgyökértetű országos szintű elszaporodásával kezdődött, amely nagy történelmi szőlőtermesztő vidékeket tett tönkre. A szakemberek azonban megfigyelték, hogy a kártevő a homokos talajban nem él meg, így a szőlőket homokos területre telepítették. – A zalai szőlősgazdák tönkrementek, a Festetics birtokból mértek ki egy hosszú sávot Balatonberénytől Fonyódig, ahová szőlőt telepítettek, majd egy idő után benépesült a terület.Aztán a felépült házakat bérbe adták nyaralóknak. Sokan a háborút is itt vészelték át, azok, akik a fővárosból menekültek ide – mesélte Buza Péter a majorságokkal tarkított 18 ezer kataszteri holdnyi területről, ahol rideg állattartás zajlott.

– Az 1860-as években lecsapolt terület 1950-ben kapott új szerepet: népgazdasági döntés eredményeként állami gazdaságot hoztak létre. Az 1950-es évekig csupán 250 lakosa volt a településnek, ám hamarosan csaknem háromezren dolgoztak itt. Az Apponyiak egykori jószágigazgatója, egy Rajháty Imre nevű, agrárvégzettségű férfi politizálni kezdett, és az az ötlete támadt, hogy a Nagyberekben hozza létre a „hatalmas szocialista nagybirtokot”, amelyet a közvélemény Rákosi Mátyás ötletének tulajdonít. Ám a „Dunántúl Éléskamrája” eredetileg Rajháty nevéhez fűződik, aki aztán 1956-ban disszidált – árulta el az eredeti történetet Buza Péter.

A mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen élelem helyett inkább csak veszteséget termeltek. A lecsapolt, mégis túlságosan nedves talajban a burgonya és a répa megtermett ugyan, ám hamar rothadásnak indult. Tíz esztendőn át évente neveztek ki újabb és újabb gazdasági igazgatót. Végül tizenegy vonult be a krónikába, ám egy sem volt még annyira sem képzett, mint az ötletgazda Rajháty.

– Az első ötéves terv 1950-ben indult – mondta Buza Péter. – A gazdaságot mérőszámokkal határozták meg, amit a rendelkezésre álló dolgozókkal nem tudtak megvalósítani, ráadásul nem volt szabad munkaerő-kapacitás, ezért rabokkal igyekeztek pótolni azt. A Köz­érdekű Munkák Igazgatóságához, vagyis a KÖMI-hez 28 ezer ember tartozott. Közülük bányákban, ipari üzemekben dolgoztak a legtöbben. Buza Péter kiemelte, a KÖMI 401-es tábor külön egységnek számított, mert építőipari tevékenységet folytattak. Minden, ami az állami gazdasághoz készült, az ő kétkezi munkájuk volt. A balatonfenyvesi gazdasági (kis)vasútvonalat és minden épületet, ami a gazdasághoz kellett, ők húztak fel a Nagyberekben. Ez legalább kétszáz épületet jelentett, amelyeknek mára csupán harmada áll még. Ugyancsak eltűnt nyomtalanul az egykori adminisztráció nagy része, például a munkatábor lakóinak névsora, csupán hatvan név maradt fenn – mesélte Buza Péter a húsz hónapig működő KÖMI 401-es táborról, amelyben 2000-2500 rab dolgozott.

Nem mindenki használta ki a szökésre kínálkozó lehetőséget

– Nemcsak rabok, hanem internáltak, rendőrségi intézkedés alá vontak, rossz lányok, jehovisták is kétkezi munkára ítéltettek a munkatáborban, vagyis kivonták őket a társadalmi közegből, mint a köztörvényeseket, akik elmulasztották beszolgáltatási kötelezettségüket, vagy éppen ellenálltak a „padlássöprésnek”. – Hatvanszemélyes barakkokban százhúsz embert szállásoltak el, vályúban mosdottak, akkor ettek húst, ha elpusztult egy állat – sorolta Buza Péter. A helyzet 1953-ig állt fenn, amikor Nagy Imre amnesztiát adott a raboknak, akiknek ruházatán, sapkáján, kabátján és nadrágján egy-egy „R” betű volt, ami alapján „Rákosi Rendes Regimentjének” nevezték magukat. A KÖMI rövidítésre pedig szintén kitaláltak egy szójátékot: „Kerülhet Ön Még Ide!”

A rabokat kétszáz fegyveres őr kísérte, akik szinte mindenüket borra cserélték a lakossággal. Ennek következtében előfordult, hogy a munkára ítéltek maguk cipelték vissza az őröket, amikor azok túlzásba vitték az ivást. Tehát nem mindenki használta ki a szökésre adódott lehetőséget, inkább gyengéd érzelmeket tápláltak a helybéli lányok iránt. Az idill minden formája megjelent a rabok, az őrök és a helybéliek között variálva. Az amnesztia után sokan telepedtek le a környéken. Még ma is akadnak, akiknek emlékeiben elevenen élnek a KÖMI 401-es munkatábor pillanatai. Ezeket a pillanatokat eleveníti fel Buza Péter legújabb könyve, amelyet előreláthatóan ősszel vehetünk kézbe.

Fotó: likebalaton/Mészáros Annarózsa

Ezek is érdekelhetik