Liszttel üzent Krisna

2021.11.29. 11:30

Adománnyal kopogtattak a Krisna-völgy lakói a somogyvámosi portákon

Ételcsomagokat osztottak a Krisna-völgy lakói a somogyvámosiaknak vasárnap. Egyszerre hangzott fel a Boldog karácsonyt! és a Hare Krisna! köszöntés. A hétvégén három, élelmiszerrel megrakott kisteherautót indítottak útnak a környékre.

Kovács Gábor

– Oda is tehetnénk! – mutatott egy öreg házra az adományokat pakoló fiatalasszony, aki a hagyományos indiai öltözéke fölé dzsekit húzott a szakadó esőben, pedig a listáján nem szerepelt az a házszám. A rászorulók listáját az önkormányzatok családsegítő szolgálataitól kapták. Szinte minden portánál bekopogtak. – Nagy segítség ez, hiszen az étolaj is rettentő drága – vette át Barta Jánosné a hét-nyolc kilós csomagokat. – Ketten a papával élünk itt, az uramat már háromszor műtötték, magas mindkettőnk vérnyomása.

 

– Szeretettel fogadjuk! – emelte át mosolyogva a megrakott szatyrokat a kerítésen Oláh Arnold, aki édesanyjával él együtt. A szemközti épületből egy idős asszony tipegett elő, járóbottal. A 92 éves Androkiné Csárdi Rózsa elmondta: súlyos betegséggel kezelték, minden segítség jól jön.

Somogyvárra, Marcaliba és Horvátkútra is jutott

A hagyományos ételosztás 130 somogyvámosinak jelentett váratlan ajándékot, de a 200 csomag adományból jutott Somogyvárra, Marcaliba és Horvátkútra is. A csomagok a fővárosban készültek, s két nagyáruházból gyűjtötték össze az élelmiszereket. – Az Ételt Az Életért Alapítvány a magyarországi Krisna-tudatú hívők közösségének karitatív szervezete – mutatkozott be Szanyi-Karl Attila, az alapítvány vezetője, aki maga is élt két évet a somogyvámosi Krisna-völgyben. – Tizenötféle termékből álló, tartósélelmiszer-csomagokat hoztunk az idén. Főként az idős, rászoruló helyieket ajándékozzuk meg. A somogyvámosiakkal nagyon jó a kapcsolatunk, sokan dolgoznak a farmon belül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában