kitüntetés

2021.11.15. 10:22

Hálát adott, hogy elég erőt kapott

Pálma-díjjal tüntették ki Fekete László ügyvédet, a Kaposvári Református Egyházközség főgondnokát vasárnap.

Marosi Gábor

Az elismerést Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese adta át a délelőtti istentiszteleten. A méltatásban, melyet Petró László kaposvári lelkipásztor olvasott fel, elhangzott, Fekete László családja szűkebb és tágabb körben is ezer szállal kötődött a református egyházhoz. Édesapja éveken keresztül az egyházközség kántora és presbitere volt, és két lelkipásztor is tagja volt a rokonságnak.

Fekete László 1996-ban lett a kaposvári gyülekezet egyik presbitere, 2005-től pedig a főgondnoki feladatokat is ellátja. A Pálma-díjat tavaly decemberben alapította az egyházmegye újonnan megválasztott elnöksége azzal a céllal, hogy megköszönjék és elismeréssel tisztelegjenek a somogyi egyházmegyében szolgálatot teljesítő lelkipásztorok, hitoktatók, gondnokok, főgondnokok, presbiterek, tanácsosok és más szolgálattevők előtt. Hella Ferenc esperes beszédében kiemelte, azoknak a munkáját szeretnék elismerni, akik hűséges igyekezettel és engedelmes lélekkel végezték több évtizedes munkájukat a gyülekezetük épülésére, az egyházmegye javára és Isten dicsőségére.

Fekete László a díjátadó után elmondta, hálát ad az istennek azért, hogy erőt kapott eddig, és végezhette azt a szolgálatot, amelyet évtizedekkel ezelőtt elkezdett.

Fotó: Muzslay Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában