Bátorság, elszántság, piacismeret

2021.12.03. 09:00

A modern gasztronómiától a közétkeztetésig biztonságosan

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a balatonboglári Halker a partnereivel olyan kutatás-fejlesztési pályázat végére ért, amelynek eredményeképpen egy speciális laborban egy milligrammnyi mintából megmondják: mit is tartalmaz az adott termék, s valójában az-e, mint ami a csomagolóanyagon szerepel. Fontos pont ez az élelmiszer-biztonság területén, s jó, hogy a mi megyénkben tették meg ezt a lépést. Most annak járunk utána, hogyan vezetett idáig az út.

Lengyel János

A hal szeretete a konyhák teljes, minőségi kiszolgálásáig vezette Gödry Zoltánt és Gregorics Lászlót. A Halker Kft. alapítóinak története bekerült a BÉT50 kiadványba is. Október végén az idén is megrendezték a Budapesti Értéktőzsde kifejezetten a hazai közép- és nagyvállalatok vezetőinek szóló őszi rendezvényét, a BÉT50 konferenciát, ahol a vállalatokat érintő gazdaságpolitikai irányokról, valamint a növekedéssel együtt járó kihívásokról első kézből tájékozódhattak a vendégek. A tőzsdei cégek, az új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, bankok, bróker- és tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók egyaránt részt vettek az eseményen. S itt vehették a résztvevők először kézbe a friss, immár hatodik BÉT50 kiadványt, amelyben szerepel a Halker Kft. is.

Bátorság, elszántság, piacismeret, következetesség: ez vezetett több mint három évtized alatt a garázsüzletből az ország egyik meghatározó vállalkozásáig, amely ma már mintegy 500 dolgozóval, 110 teherautóval, tízezernyi árucikkel szolgálja ki ötezer partnerét.

Mindez 1990-ben a hal szeretetéből indult. Akkor még csak merész álom volt, ma már valóság a 20 milliárdos forgalom. A kezdetekben Gödry Zoltánt és Gregorics Lászlót a hal iránti közös szenvedély kötötte össze. Ahogy elmondták: a középiskola befejezése után mindketten az akkori Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára mentek tanulni. A tanulásból barátság lett, s már akkor felvetődött egy lehetséges, közös vállalkozás ötlete. A nagybetűs élet persze különleges rendező: a diploma után jöttek az újabb kihívások, az élet elsodorta őket egymástól, bár mindketten az agráriumban dolgoztak. A régi terv azonban nem változott: 1990-ben megalakították a Halker Kft.-t. Azóta is ők ketten jegyzik a céget, 50-50 százalékban tulajdonosok.

A kezdetekkel számos cikk foglalkozott már: a legfrissebb hír, hogy a Halker olyan kutatás-fejlesztési programot hajtott végre, olyan labort és logisztikai központot épített, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó módon garantálja a genetikai vizsgálatokon alapuló élelmiszer-minőséget.

A minőségre való törekvés az alapítás óta eltelt 31 év alatt folyamatosan jelen volt, s meghatározta a tevékenységi kör bővítését is. Mára a társaság leginkább gyorsfagyasztott húsok, zöldségek, gyümölcsök, friss húsok és halak, tejtermékek és úgynevezett füszértáru nagykereskedelmével foglalkozik. Emellett egyre fontosabb lett a gyártási tevékenység fejlesztése, amely elsősorban haltermékekre koncentrál. Itt készül többek között a méltán híres halászlé is. Természetesen mirelitzöldséggel és előhűtött húsfeldolgozással is foglalkoznak. A cég székhelye Balatonboglár, de Veszprémben és Szombathelyen is van telephelyük. Cégcsoporti érdekeltségeik megtalálhatók Siófokon és Pécsen is, sőt Szlovákiában és Horvátországban is.

A Halkernél minden van, amire egy konyhának szüksége lehet! A modern gasztronómia és a közétkeztetés is teljes palettát talál. A gyártás előtérbe kerülése nemcsak a konkurencia kezelése szempontjából fontos, hanem azért is, mert ezáltal lerövidül az ellátási lánc, növekszik a hozzáadott érték, ami jól jön, és többleteredményt hozhat. Gödry Zoltánnak és Gregorics Lászlónak, de a munkatársaknak is szívügye a hal és a saját gyártású balatonboglári halászlé. A halas termékkör még ma is az árbevétel több mint 10 százalékát adja. A fagyasztott zöldségek csomagolása teljes egészében a gasztronómia igényeihez igazodik összetételben és kiszerelésben egyaránt. Az egyedi, partneralapú kiszolgálás egyik példája a húsfeldolgozás. A társaság valóban konyhakész hústermékeket szállít a vevő kívánsága szerinti kiszerelésben. Itt nincs szükség további éttermi előkészítésre, a termék azonnali elkészítésre alkalmas.

A társaság kiterjedt működésében fontos szerepet tölt be a MIRBEST beszerzési és értékesítési társulás, amelyet 2003-ban a tulajdonosok további hasonló cégekkel közösen alapítottak. A csoport 15 tagvállalatból áll, a Dunántúl legnagyobb részét a Halker szolgálja ki. A MIRBEST megfelelő háttér ahhoz, hogy a cégek együtt nagyobb erőt mutatva, hatékonyabban lépjenek fel a globalizálódó beszerzési piacon. Emellett ma már a saját márkák, termékcsaládok építésében, valamint az infrastruktúra kialakításában is együttműködnek a tagok. A 100 százalékig magyar tulajdonban lévő társulás árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, a saját márkás forgalom évi 20 ezer tonna felett van. A márka szerepe egyre fontosabb! A Halker alapítói szerint, ha nem adják meg a lehetőséget a vevőnek arra, hogy ragaszkodjanak egy márkához, akkor azok kénytelenek az ár alapján dönteni.

A vendéglátás veszélyes üzem

Gödry Zoltán szerint a vendéglátás „veszélyes üzem”. Ha hónapokig zárva van egy étterem, és elküldik a személyzetet, akkor az újranyitás után munkaerőhiány lesz. – A balatoni gasztronómia legnagyobb problémája az, hogy nincs elég munkaerő – tette hozzá. – Ebben a helyzetben a magasabb feldolgozottságú termékek versenyelőnyt jelentenek. A Halker másik előnye a piachoz való közelsége, ezért azonnal képes reagálni a változó vásárlói igényekre. A megrendelések meghatározó része még ma is telefonon érkezik.

Ugyanakkor fejlesztik a webshopot, e-mailen is érkeznek megrendelések, de a piac folyamatos kontrollját a közvetlen, szóbeli együttműködés jelenti, amit a vevők igényelnek is.

A Halker jó kezekben van és jó kezekben lesz, állítják a tulajdonosok. A tudatos generációváltást garantálja, hogy az alapítók gyermekei már évek óta a szakmában dolgoznak.

Húsz évig minden pénzt visszaforgattak

A Halker az első, Start-hiteltől kezdve folyamatosan fejlesztett. – Az első húsz évben mindig minden pénzt visszaforgattunk az üzletbe, csak a megélhetéshez szükséges fizetést vettük ki – mondta Gödry Zoltán, az egyik alapító.

A két tulajdonos között pontosan le vannak osztva a feladatok. Gregorics László a beruházásokat és a műszaki fejlesztéseket felügyeli, Gödry Zoltán pedig a kereskedelmi stratégiát és a pénzügyeket irányítja. Szerintük a jövőbeni piaci kilátások kedvezőek annak ellenére is, hogy ma már jól látszik: a pandémia alatt a gasztronómiát, élelmezést elhagyó vállalkozók, munkavállalók egy része nem tér vissza a szakmájába. Gregorics László szerint – talán ezért is – úgy igyekeznek építkezni, mint a japánok. Azt nézik, hogy vajon mire van szüksége a vevőnek, nem pedig azt akarják bármi áron eladni nekik, amit éppen termelnek.

Fotó: BÉT 50

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában