Segítő támogatás

2021.12.09. 11:30

Kuglizva, aprítva: odaérnek időben a szociális tűzifával

Megyeszerte osztják a szociális tűzifát. Nagy szükség van minden településen a téli tüzelőre. Több önkormányzat azt is vállalja, hogy felvágják a fát a rászorulóknak. Kaposszerdahelyen a közmunkások szerdán délelőtt láncfűrésszel érkeztek a Rákóczi utcába, feldarabolni a méteres akácfa rönköket.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Szigetvári Katalin három gyermekét neveli Kaposszerdahelyen. A somogyi megyeszékhelyen dolgozik gyermekfelügyelőként, párja pedig éjszaka egy pékségben kapott munkát. Betegeskedő édesanyja is velük él. Hozzájuk szerdán délelőtt érkezett meg a szociális tüzelő. – Minden évben adunk be igényt fára és eddig mindig kaptunk, ami nagy segítség, mert három helyiséget fűtünk a kályhákkal – mondta el az édesanya. Hozzátette, két hónappal ezelőtt öt köbméter vékony tűzifát vásároltak 90 ezer forintért, már nagyon várta, hogy az ünnepek előtt megérkezzen az utánpótlás. 

– Nagyon sokba kerül a tüzelő, különösen a keményfa. Az is sokat jelent a családunknak, hogy a közmunkások felkuglizzák a fát – mondta. 

Sokáig nem időznek náluk, indul is tovább az akácfával megrakott traktor, hiszen az utcában még sokan várják. 

– A kezdetek óta részt veszünk a Szociális Tűzifa Programban. Idén egymillió forint értékben 49 köbméter fát kaptunk, amelyből 32 rászorulónak jut 1-2 köbméternyi tüzelő – mondta Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere. Hozzátette, az állami támogatáshoz hatvanezer forintot a falu is hozzátett. Százezer forintba kerül a fa szállítása. – Minden évben igyekszünk karácsony előtt kiszállítani a tüzelőt, hogy az ünnepek melegben teljenek – mondta. – Mivel több családnak, egyedülálló idősnek a fa felvágása is gondot okoz, ebben a közmunkásaink segítenek. 

Orciba két hete érkezett meg a szociális tűzifa és a napokban osztják ki. Vass Péter polgármester elmondta: idén húsz köbméter tüzelőt nyertek a Belügyminisztérium pályázatán. – Ketten jelezték, hogy számukra nehézséget okoz a fa felvágása, ezért nekik a közmunkások felaprítva viszik ki – tette hozzá a polgármester. 

 

Ötmilliárdért fűtenek be idén a legszegényebbeknek 

 

Idén csaknem 400 millió forintot nyert tüzelőanyag vásárlására Somogyban 224 önkormányzat. Két település barnakőszént, a többiek pedig keményfát vásárolhattak a rászorulóknak. A Belügyminisztérium adatai szerint Somogyban a legkevesebbet – 76 200 forintot – Kára kapta, a legtöbb támogatást – csaknem 8,9 millió forintot – pedig Nagybajom költheti tüzelőre. A szociális tüzelőanyag-program 2011 óta működik, a támogatási keret 2021-re ötszörösére emelkedett. A keret idén is 5 milliárd forint, amelyre az ötezer lelkesnél kisebb települések pályázhattak. Az önkormányzatok a támogatás teljes összegét március 31-ig használhatják fel. 

Fotó: Lang Róbert

Címkék#tűzifa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában