2022.01.30. 16:30
Folytatódik a félbemaradt iskolafelújítás Babócsán
Már nem kell sokáig a gyógyszertár és a plébánia épületeiben tanulniuk a babócsai gyerekeknek. A lehetetlen helyzet végre megoldódik a kormány támogatásának köszönhetően. Az iskola felújítása 2019-ben kezdődött el, de a járvány miatt félbe maradt, majd a kivitelező cég csődbe ment.
Jelenleg nem éppen tanítás kompatibilis az épület.
Fotó: Turbéki Bernadett
Se tető, se ablak nincs jelenleg a babócsai általános iskolán. A félbehagyott építés törmelékhalmait már a gaz is benőtte az udvaron. Az épület közepén átlátni egyenesen a plébánia udvarára, ahol a felső tagozatos gyerekeknek éppen testnevelésórát tartanak. A felsősök a plébánián, az alsósok a gyógyszertárban tanulnak már két éve.
Az építkezést 2019-ben kezdte meg egy vállalkozó, ám a járvány miatt 2020 tavaszán félbehagyta a munkát. Ottjártunkkor az építési terület zárva volt, ám a kerítésen át is jól látszott, hogy az időjárás sokat ártott a tető nélkül maradt épületnek.
A babócsai iskola kálváriája hamarosan véget ér, a kormányzat úgy döntött: 734 millió forinttal növeli az iskolafelújítás összegét. A kormányhatározat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
– Babócsán egy 1,8 milliárd forint összértékű beruházás fog megvalósulni, ez az egész mikrokörzet valaha volt legnagyobb intézményi fejlesztése – számolt be az örömteli hírről Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán. Amelyből az is kiderült, hogy miután 380 millió forint előleget és részteljesítési összeget felvett, a kivitelezést végző kaposvári vállalkozás csődhelyzetbe került és nem volt képes a munkát elvégezni. Mind az irányító hatóság, mind pedig a tankerület jogi útra terelte az ügyet. A honatya hozzátette: úgy tudja, hogy egy barcsi vállalkozás veszi át a munkát és várhatóan még idén befejeződhet a felújítás Babócsán.
Az iskola épületével együtt a konyha is megújul, ami a helyi közétkeztetés szempontjából különösen fontos,hiszen jelenleg Vízvárról érkezik az ebéd Babócsára.
A pénz megvan, elkezdődhet végre az újratervezés
Babócsán megkönnyebbüléssel fogadták a kormányhatározat hírét. – Nyilvánvalóan nem oktatásra lett kitalálva sem a plébánia, sem a gyógyszertár és nem gondoltuk, hogy ez a kényszermegoldás ilyen hosszú ideig tart majd. Az osztályok csak nagyon szűkösen férnek az ideiglenes termeikben – mondta el a Somogyi Hírlapnak Jáger Gábor, Babócsa polgármestere. – A plébániaudvar is kicsi a hatvan gyermeknek. Az iskolaépület védtelenül maradt falait a két év alatt az eső, a jég és a szél pusztította. A falu összes raktárkapacitását leköti az iskolai berendezések elhelyezése. Az iskolafelújítás miatt a gyógyszertárat sem használhatjuk rendeltetésszerűen, ami több települést érintő gond.