Mentőmellény

2022.05.30. 14:00

Keressük az állványt, hogy megelőzzük a balatoni tragédiát!

Felavatta a hétvégén az első mentőmellénnyel teli állványt Balatonalmádiban a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ).

Góz Lilla

Ingyenesen biztosítanak mentőmellényeket strandokon, kikötőkben gyermekek számára.  

– Régi álmunk vált valóra  –  mondta el az állvány bemutatóján Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Hozzátette: a legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítanak ingyenes mentőmellényeket, hogy biztonságban legyenek a vízpartokon. 

–  Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a kikötő mély vízébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet, ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre – emelte ki Bagyó Sándor. Frekventált víz közeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben állítják fel a mentőmellényállványokat. A rajtuk található eszközöket bárki ingyenesen használhatja. Az állványok egy nagy mentőmellényt mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. 

Tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeznek ki ezekben a térszobrokban. mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy a helyükre tegyék vissza ezeket az eszközöket. Az elmúlt években egyre több gyermeken látunk mentőmellényt, vagy gallér nélküli, úgynevezett úszást segítő mellényt a strandokon. Ezek sokkal biztonságosabb eszközök, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekekről. 

A VMSZ várja további szponzorok jelentkezését, akik finanszíroznák újabb mentőmellényállványok megjelenését, nem csak a Balaton-parton, hanem országosan. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának tájékoztatása szerint idén a balatonkenesei, a keszthelyi és az alsóörsi strandon, valamint Balatonlellén a BL Yacht Clubnál helyeznek ki mentőmellénnyel teli állványokat. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában