Lehetőségek

2022.05.12. 17:26

Konferenciával segítenek a fiataloknak Kaposváron a boldogulásban

A megyében élő fiatalokat szerették volna segíteni azzal a csütörtökön tartott konferenciával, amelyet a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület és a Nemzeti Ifjúsági Tanács szervezett. A fiataloknak bemutatták a civil szervezetek munkáját, munkalehetőségekről tájékoztatták őket és a szabadidő hasznos eltöltésére is kaptak javaslatokat.

Góz Lilla

Fotós: Lang R.

Teáskészlet, hűtőmágnesek a nagyobb török városokról vagy éppen Allah szemét szimbolizáló amuletteket mutatott be Tuana Acar. A fiatal lány egy évet tölt Magyarországon és a csütörtöki konferencián beszélt szülővárosáról, Antalyáról. Rajta kívül sok külföldi fiatal önkénteskedik a kaposvári Compass Egyesületnél. Számos somogyi fiatal pedig környező vagy távolabbi országokban szerezhetett tapasztalatot a szervezeten keresztül. – Cipruson tölthettem tizenegy napot és nagyon jól éreztem ott magam, sokat csiszoltam a nyelvtudásomon és csodaszép tájakat ismerhettem meg – mondta el Dross Izabel. 

Egy évet tölt hazánkban a török lány. 
Forrás: Lang Róbert



Eglyné Katona Andrea, a szervező Compass Egyesület vezetője elmondta: az általuk készített problématérkép szerint a megyében élő fiatalok legnagyobb részét a pályaválasztás, továbbtanulás, az iskolában megszerzett tudás gyakorlati alkalmazásának lehetőségei érdeklik. Ezenkívül keresik a lehetőséget az értékteremtő-, hasznos szabadidő eltöltés megismerésére is, mert a koronavírus járványhelyzetben a  szociális kapcsolataik beszűkültek.

Mindenki megtalálhatta a számára hasznos információt. 
Forrás: Lang Róbert

 – Célunk, hogy közösen beszélgessünk a fiatalokat érintő kérdésekről, segítsük őket információhoz jutni az őket érintő témákban, elősegítsük a pályaorientációjukat, képességfejlesztésüket, a tudatos iskola-, és munkaválasztást – emelte ki Eglyné Katona Andrea.  A konferencián a fiatalok kiemelték, hogy fontosak számukra a közösségteremtő kulturális rendezvények, amelyeken szórakozhatnak. – Sokszor utána tudom meg, hogy a városban vannak jó programok, például koncertek, amelyekre mindannyian szívesen megyünk – mondta el Őszi Nóra. Szilvási Zalán Munkácsys diáknak a sportrendezvények, barátjának, Paksi Olivér Andrásnak pedig a sakkszakkörök keltették fel érdeklődését.  

Forrás: Lang Róbert

– Tíz éve alakult a szervezetünk és a Lépj fel programunkban szeretnénk a fiatalokat közelebb hozni a döntéshozókhoz, közösen bármilyen témáról, problémáról tudjunk együtt beszélgetni – mondta el Kocsis Petronella, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökségi tagja. Hozzátette: a találkozón helyi civil szervezetek, foglalkoztatási és oktatási szakemberek mutatkoztak be. – A 18 és 34 év közötti fiatalokat céloztuk meg, nekik szeretnénk segíteni, hogy az élet minden területén meg tudják állni helyüket – emelte ki Kocsis Petronella.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában