Lesz barack

2022.06.24. 17:27

A cefrébe is jut a kajsziból, jó termésre számítanak

Érik a korai kajszibarack a somogyi ültetvényeken. A Balaton környékén a fagyok és a jég is elkerülte a gyümölcsösöket, így jó termésre számítanak, ám némi csapadék még elkelne.

Góz Lilla

Fotó: Kovács Tibor

A hácsi gyümölcsösben jelenleg a Pinkcot fajtát szedik. – Az idén öt éves fákon a gyümölcsök egészségesek, nem volt se fagy, se jég, ami károsíthatta volna a termést, viszont a csapadékhiány nyomai nagyon látszanak – mondta el Mózer Gyula őstermelő. Hozzátette: nagy szükség lenne még csapadékra, a múlt héten mindössze 13 milliméter eső esett, de ez a mennyiség a szeles, napos időben nem tudott lejutni a gyökerekig. 

– Tavaly a jég nagyon meg­gyötörte az ültetvényt, az idén bízunk a jó szezonban – jegyezte meg az őstermelő –, annál is inkább, mert már most sokan érdeklődnek, mikor vásárolhatnak. A gyümölcs többségét háziasszonyoknak adjuk el a környéken, de zöldség-gyümölcskereskedők is megfordulnak nálunk. Az eltenni való magyar fajták július elején érnek. 

Mózer Gyula szerint az idén aránylag jó áron tudják értékesíteni a kajszit, a szép, nagy gyümölcsnek jelenleg 600 forint kilója, az apróbb 400 forintba kerül. 
A tervek szerint július végén zárul a szedés, addig a család mellett alkalmi munkavállalók dolgoznak a 14 hektáros ültetvényen. – Minden gyümölcsöt kézzel szedünk, ám félő, hogy nem találunk majd annyi munkást, mint amennyi kellene, hiába fizetünk becsületesen – emelte ki a hácsi őstermelő. – Korábban legalább negyvenen dolgoztak nálunk, diákok, nyugdíjasok egyaránt, ám évek óta egyre nehezebb munkaerőt találni. 

Egy hete kezdték a korai kajszibarack fajtákat szedni Karád környékén. Gara Miklóstól, a Balaton Ker-Tész Szövetkezet igazgatósági tagjától tudjuk, hogy fagykár a környéken nem volt, kisebb jégverések előfordultak, ám ezek nem okoztak nagyobb károkat. – Értékesítési gondjaink nincsenek – mondta. – Mivel az előző években nem volt jó termés, ezért a hazai és külföldi piacon is nagy a kereslet a gyümölcs iránt. 

Forrás: TIBOR KOVACS

Nem lesz kiemelkedő termés külföldön

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi igazgatóságának adatai szerint négy-ötszáz hektáron termesztenek kajszibarackot a megyében, ennek csaknem felét Karád környékén. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint Somogyban jó termés várható, a házikertekben lévő kajsziültetvények állapota is megfelelő. Az idei tavasz enyhe volt, csak gyenge fagyok jelentkeztek, és a virágzás környékén a méhek is jártak, tették a dolgukat. Kaposvár-Kiskorpád-Kadarkút környékén a jégvihar viszont károsította a terméskezdeményeket. A tavalyi rossz év után átlagos termést várnak Franciaországban, s az áprilisi fagyok miatt a spanyoloknál sem várható kiemelkedő termésmennyiség, ez hatással lesz az árra.

barack, szedés, jó idő, tavasz, nyár
Forrás: Kovács Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában