Felelősségteljesen

2022.08.17. 20:00

A köztudatba hozott mentőmellény csökkentheti a vízi haláleseteket

Még javában tart a szünidő, tombol a nyár. Sokan megfeledkeznek arról, ami a legalapvetőbb lenne: hogy az életük sérülékeny, könnyen elveszíthető. Idén eddig öt halálos áldozatot követelt a Balaton. Tavaly hasonló időszakban már több mint tízen lelték halálukat a hullámok között. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a prevenciót tűzte zászlajára..

Turbéki Bernadett

Fotó: Annarozsa Meszaros

– Az idei halálesetek elég szélsőségesek voltak, azt üzenték, hogy tovább kell promotálnunk a prevenció jelentőségét – mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője.

– Az esetszám csökkenés azt mutatja, hogy az emberek megfogadják a tanácsainkat, de úgy érzem, van még mit javítani. A legutóbbi halálesetben például a két és fél éves kislányon még egy karúszó sem volt – tette hozzá a vezető vízimentő, aki szerint az egyéni felelősségvállalás szintjén dől el élet és halál.

– Nem mindennapos, hogy kikapcsol az anyai ösztön. Olyan nem fordulhat elő, hogy semmit ne adjak a gyerekre, ami életet menthet. Az esetnek intő példának kell lennie, hogy az anyai ösztön nem kapcsolhat ki! Ha más lehetőség nincs, egyszerűen „be kell szólni egymásnak”! Akár szólhat egyik édesanya a másiknak, hogy gondolja végig, jó lesz-e úgy a vízbe menet, ahogy eltervezte! Akkor is, ha ez kellemetlenséggel járhat, ez segítséget jelent – javasolta Bagyó Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg nagyon alacsony a Balaton vízszintje, ami újabb baleseti kockázatot rejt a vízbe ugráskor.

Fotós: Németh Levente

A Vízimentők Magyar Szakszolgálatának sok megelőzésre irányuló kisfilmet osztott meg az idén. A legújabban is a vizek veszélyeire hívja fel a figyelmet. Nemcsak a mélyvíz, hanem a túl sekély is követelhet emberéletet. Egykori válogatott sportoló mesél arról, hogyan ugrott fejest a Balatonba abban az évben, amikor nyolcvan centiméter hiányzott a vízből. A vízimentők kisfilmjében arra kérik a fürdőzőket, hogy vízbe ugrás előtt győződjenek meg arról, milyen mély a víz és nincs-e veszélyes tárgy a mederben. Bagyó Sándor szerint a csökkenő tendnciát mutató halálesetekből kiolvasható, hogy sikerül eljuttatni a kisfilmek és a vízimentők üzenetét a fürdőzőkhöz és a mentőmellény-állvány kihelyezési kampányuk is népszerű.

– Hétfőn Balatonlellén kapott helyet egy új állvány, hamarosan Alsóörsön helyezünk ki egyet. Az emberek rendszeresen használják, és külön öröm, hogy mindig vissza teszik a helyére. Ha ellopnák, még az is egy reklám lenne a számunkra, ha mentőmellényről beszélnek a híradóban – tette hozzá a vízimentő.

A köztudatba Rupert néven beúszott mentőhajó tizennégy éves, elhasználódott, felújításra szorul – tudtuk meg Bagyó Sándortól.

– Rupertnek a mostani az utolsó szezonja, próbálunk pénzt szerezni a felújítására. Gyűjtünk egy speciális mentőhajóra is, amellyel olyan mocsaras, jeges, havas területeket tudunk megközelíteni, mint a Kis-Balaton környéke. Csehországban eladóvá vált két darab légcsavaros, újszerű hajó, amelyek ezt az igényt kiszolgálná. Sajnos a pénz lassabban gyűlik az eszközeinkre, mint azt szeretnénk. Egyelőre az egyharmada van meg a költségnek, amely összesen 100 ezer euró – mondta Bagyó Sándor, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy vízbe csak megfelelő felszereltséggel menjünk és ne engedjünk, hogy a józan eszünk is szabadságra menjen velünk együtt.


 


 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában