Megbeszélés

2022.08.16. 19:35

Összeült a rezsivédelmi tanács Kaposváron

Alakuló ülését tartotta kedden délután a kaposvári rezsivédelmi tanács, amely önkormányzati szakemberekből és vezetőkből állt össze.

K.G.

 A testület feladata lesz, hogy a közeljövőben igyekezzen kivédeni az európai energiaválság káros hatásait, és a hatáskörébe tartozik az intézmények és a város működtetésének a fenntartása, illetve az energiafüggetlenedést célzó beruházások megvalósítása. 

Első ülésükön Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy nem engednek a céljaikból, és közösen megvédik mindazt, amit eddig a kaposváriak elértek, ahogyan erre már volt példa a múltban. Most meg kell óvni a helyi gazdaságot és munkahelyeket, és meg kell tartani a kemény munkával elért eredményeket, hangoztatta. Új formában egy támogatási rendszer kidolgozásával segítséget ajánlanak fel azoknak a családoknak, akiknek a megnövekedett rezsiköltség kifizetése megélhetési nehézséget okoz. Szita Károly emlékeztetett rá, hogy Európában az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika miatt hétszeresére nőtt a gáz ára és kétszeresére növekedett az áramé. Ez milliárdos többletköltséget jelent a somogyi megyeszékhely gazdálkodásában, ami a következő hónapokban előreláthatóan nehézséget okoz. 

A Rezsivédelmi tanács ülésén a következő feladatokat határozta meg önmaga számára:

- megvédjék a kaposvári családokat

- tovább növekedjen a gazdaság a megyeszékhelyen

- biztosítsák a város további működését

Ezen feladatok szellemében a tanács megváltoztatta a lakásfenntartási támogatás konsktrukcióját, mely eddig is a rezsiköltségek kifizetéséhez nyújtott segítséget. Szeptember elsejétől kibővítik a támogathatók körét. Jelenleg 427 család igényelheti ezt a támogatást, de szeptembertől az enyhített elbírálás miatt még több család igényelheti majd, közel 1400-an válnak jogosultá. A tanács megduplázza a támogatási összeget is szeptembertől. A téli fűtés támogatásához külön formát is létrehoztak. Eddig az az egyedül élő, akinek havi jövedelme maximum 114.000 forint volt, hatezer forintos támogatásra pályázhatott. Szeptembertől a fűtési szezonban a támogatás összege elérheti a 15.000 forintot is.

Megemelik a rendkívüli támogatások körét is, így a tűzifatámogatás is magasabb lehet a jövőben. Az önkormányzat plusz 100 millió forintot költ a rezsivédelemre. Ha szükségessé válik, ezt az összeget még tovább emelhetik Szita Károly közösségi oldalára feltett videós üzenetének értelmében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában