Ifjú kadétok

2022.09.04. 18:39

Kacérkodnak a katonai pályával

A Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság Hátországvédelmi Igazgatósága a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság koordinálásával élményalapú táborozásra hívta azokat a fiatalokat, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól, s tisztában vannak azzal, hogy a testi és a szellemi restség túl sok jóra nem vezet.

 A Vértezd fel magad! címmel Székesfehérváron rendezett, ötnapos táborban a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ fiataljai közül is többen részt vettek. A nem titkoltan pályaorientációs céllal meghirdetett táborozás programjában jelentős szerep jutott az alaki foglalkozásnak, a túlélési ismereteknek éppúgy, mint a tereptan-foglalkozásnak, de a testnevelés, a körletszemle is fontos napirendi pont volt. A Sobri Jóska Kalandpark felejthetetlen élményeket ígért, de a pákozdi akadálypálya, a légpuska-lövészet, a repülőgép-szimulátor is sokakat rabul ejtett. A táborozók Fehérvárcsurgóra is ellátogattak, s menetgyakorlaton vettek részt, a balatonakarattyai Honvéd Üdülőben pedig járőrversenyt rendeztek számukra. A kaposvári Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthon nevelője, Kovácsné Zrínyi Ibolya kíséretével táborozó kaposvári és nagyszakácsi gyerekek egyaránt élvezték a szülőföld ismeretére, a hazaszeretet semmihez sem fogható élményére, illetve fegyelmezettségre és kitartásra nevelő napokat. A diákok közül többen megjegyezték: jövőre is szívesen részt vennének ilyen jellegű táborban, sőt akár élethivatásul is választanák a katonai pályát. Úgy érzik: a rend és a fegyelem egyaránt edzi a testet és a lelket, s e hivatás biztos megélhetést jelentene számukra.

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában