A hobbija a szerelme

2022.09.03. 17:00

Károly Barna Zsolt Talentum díjat kapott a Lionstól

Károly Barna Zsolt csellista kapta az I. Kaposvári Lions Club 2022-es Talentum díját. Krista Ágnes, a szervezet elnöke péntek délután adta át az elismerést a Bostonban tanuló 22 éves fiatalembernek.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

 – A cselló számomra hivatás, de hobbi, szerelem és kihívás is – mondta Károly Barna Zsolt a kitüntetés átvétele után. – A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola zeneovijába jártam Kokas Ferencnéhez, s több hangszert is kipróbáltam. A zongorán és az ütőhangszereken kívül megismertem a hegedűt és a csellót is, utóbbit különösen megkedveltem. A díjazott nyolc évig járt a kaposvári zeneiskolába, ahol Csuka Tímea is tanította. Később a kecskeméti Kodály Zoltán zeneművészeti szakközépiskolába vették fel. 
Károly Barna Zsolt több versenyen bizonyította felkészültségét, s 2017-ben elnyerte Kecskemét Tehetség-díját. A fiatalember kedvenc zeneszerzője többek közt Kodály Zoltán és Johannes Brahms, s fontos dátum volt életében 2016, amikor bejutott a bécsi zeneművészeti egyetem előkészítő szakára. A csaknem 60 jelentkező alig 15 százalékát vették fel, s Károly Barna Zsolt Nagy Róbertnél, a bécsi filharmonikusok cselló-szólamvezetőjénél kezdte tanulmányait. Négy éve Bécsbe költözött, ahol Somodari Péter szólamvezető is tanította, s Várdai István mentorálta. A bostoni konzervatóriumba 2021-ben vették fel, ahol rengeteg élmény érte. 

Fotós: Muzslay Péter


– Nagyon kedvesen, barátságosan fogadtak Bostonban – hangsúlyozta. – Három tanszak – komolyzenei, ­dzsessz, improvizációs – működik a bostoni intézményben, s szeptember hatodikán utazom vissza. Várom, hogy újra tanulhassak, összesen három évet szeretnék kint tölteni. 
A díjazott kaposvári fiatalember az utóbbi időben Svájcban, Nagy-Britanniában, Ausztriában és Szlovákiában is szerepelt. Miután a tanulmányait befejezi, egy vezető zenekarban szólamvezetői pozíciót szeretne betölteni. 
– A Talentum-díjat hét éve ítéljük oda, s örömmel tölt el, hogy Kaposváron ennyi tehetséges fiatal él – hangsúlyozta a pénteki átadáson Krista Ágnes, az I. Kaposvári Lions Club elnöke. – Igyekszünk évről évre elismerni a fiatalok tudását, szorgalmát, elkötelezettségét – tette hozzá az elnök. 
Kerekesné Pytel Anna, a szervezet művészeti felelőse is méltatta a díjazott tevékenységét. Károly Barna Zsolt szerint – legyen szó bármilyen műfajról vagy stílusról –, a muzsika lenyűgöző élményeket nyújt. A komolyzenén kívül az utóbbi időben gyakran hallgat ír népzenét és dzsesszt is. A fiatalember a tanuláson kívül lényegesnek érzi a testmozgást, hetente 2-3 alkalommal fut négy kilométert. 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában