Bűnlajstrom

2022.09.02. 11:30

Nem balhézni, bulizni jöttek a turisták a Balatonra

Az idei nevezhető a koronavírus-járvány kezdete óta az első teljes fesztiválszezonnak a Balatonnál, hiszen mindegyik nagy rendezvényt megtartották a szervezők. Persze a jó programok nagy tömeget és ezzel a bűnözőket is vonzották.

Koszorus Rita

Fotó: Nemeth_Levente

Teljesen pontos képet aligha kaphatunk a nagy fesztiválok bűnügyi mutatóiról, hiszen ezek területén a biztonságot a rendezvényszervezők biztonságtechnikai cégek foglalkoztatásával garantálják. A rendőrség ennél fogva nem végez a rendezvények területén szisztematikus ellenőrzéseket és a beléptetés rendjével kapcsolatban sem lát el feladatokat, de a hatóság tudomására jutott szabálysértések és bűncselekmények kapcsán minden esetben eljárást indít. Ezért aztán megkerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, hogyan teljesítettek az idei fesztiválok biztonság szempontjából. 
A szezon első rendezvénye a Balaton Sound volt, amely két év kihagyás után tért vissza. Ezzel kapcsolatban azt közölte a rendőrség: közel 70 bűncselekmény történt a fesztiválon, ami nagyjából két tucattal kevesebb, mint a legutolsó rendezvényen 2019-ben, és közel 40-el kevesebb, mint 2018-ban. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy 2019-ben 172 ezren buliztak Zamárdiban a Soundon, idén azonban kevesebben voltak a rendezvényen, kevesebb volt a bűncselekmény is. 150 ezer vendéget vártak, majd a fesztivál után a szervezők elmondták, hogy valamivel a várakozások alatt maradt a látogatószám. A rendőrség közlése szerint a bűncselekmények többségét, közel 60 százalékát vagyon elleni cselekmények tették ki, melyek zömében lopások voltak. Egy kifosztás is a hatóság tudomására jutott, igaz, az már a rendezvény területén kívül történt. Közel egy tucat eljárás indult kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt, egyetlen kereskedői magatartáshoz köthető esetet leszámítva a birtoklással megvalósított cselekmények voltak jellemzőek. Erőszakos bűncselekmények nem jellemezték az idei Balaton Soundot, egy-egy garázdaság, illetve dolog elleni erőszakkal megvalósult rongálás miatt indult csak büntetőeljárás. Arról portálunk is beszámolt, hogy egy súlyos baleset is történt a fesztiválon, egy fiatal kiesett az óriáskerékből. A baleset körülményeit a rendőrség azóta is vizsgálja. 
Az augusztus végén megtartott Strand fesztiválon jóval békésebb volt a helyzet, hiszen a rendőrség adatai szerint összesen hét bűncselekmény történt a rendezvényen, valamint ahhoz köthetően. Ezek között lopások, rendbontás, súlyos testi sértés és ittas vezetés is szerepelnek. Az idén debütáló ZamJam idején nem volt sok dolguk a rendőröknek, hiszen két esetben kellett intézkedniük. Egy alkalommal kábítószerrel való visszaélés, s egy másikban gépkocsifeltörés adott munkát az egyenruhásoknak. 
 

Megelőzhetők lettek volna a lopások

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság összesítése szerint a tömegrendezvényeken lopás miatt indult a legtöbb eljárás. Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a többségük a rendőrség vagyonvédelmi tanácsainak megfogadásával megelőzhető lett volna. Legtöbb esetben ottfelejtett táskák, pénztárcák és mobiltelefonok jelentettek könnyű prédát az alkalom szülte tolvajoknak. Hangsúlyozták azt is, nem állhat minden szórakozó mellett egyenruhás, hogy elejét vegye a kulturált konfliktuskezelést messze maga mögött hagyó erőszaknak, de a rendfenntartók hatékony munkáját tükrözi, hogy aki – akár a pillanat hevében, az indulattól vezérelve – így cselekszik, az számíthat a felelősségre vonásra. 
 


Fotó: Németh Levente

Egy ittas vezető

A legkevésbé balhésnak a nemrégiben Fonyódon zajlott RockBalaton fesztivál mondható. A Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság adatai szerint idén egyetlen a fesztiválhoz köthető bűncselekmény történt akkor a Balaton-parti településen. – Egy személyt ittas vezetés miatt állítottak elő – tájékoztatott a rendőrség. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában