Fényes siker

2022.11.09. 07:00

Már csak a Táncsis fért a legjobb százba

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) reál tantárgyainak rangsorában a legjobb tízben szerepel a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium. A száz középiskola listáján azonban csak a 82. helyet foglalja el a HVG idei kiadványában. Somogyból más intézmény nem került be a lapba.

Marosi Gábor, [email protected]

Fotó: Lang Róbert

A tavalyi kiadványban még a 69. helyen szerepelt a Táncsics Mihály Gimnázium, egy év alatt viszont 13 helyet rontott a kaposvári intézmény. A HVG rangsort a korábbi évekhez hasonlóan most is a matematika- és a szövegértés-kompetencia, a magyar-, matematika-, történelem- és nyelvi érettségi, valamint a felvételi eredmények alapján állították össze. A százas listára tavaly még a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium is felkerült, idén azonban nem fértek be a legjobb száz iskola közé.

Vámosi László a Táncsics-gimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta, az eredmények jól tükrözik a covidos-időszakot. Az érettségin nem voltak szóbeli vizsgák, csak írásban teljesítettek a diákok, emiatt is csúsztak hátrébb a százas listán. Vámosi László hangsúlyozta, az OKTV-versenyeken azonban kiemelkedő eredményeket értek el diákjaik. Országos összesítésben a Táncsics nyolcadik, a vidéki gimnáziumok között a negyedik legjobb eredményt érte el.

Az informatika OKTV-n első, a matematikán ötödik, a fizika és a biológia versenyen több iskolával osztozva a hetedik, míg a kémia megmérettetésen három iskolával közösen a Táncsics az ötödik a rangsorban. – Látszik, hogy elsősorban reálgimnázium vagyunk – mondta Vámosi László. – A matematika és a biológia tagozatunk iránt folyamatos az érdeklődés. Emellett a nyelvi képzéseink is nagyon népszerűek és a történelem tagozaton sem állunk rosszul a jelentkezőkkel. Az iskolában már 21. éve indítjuk el az Arany János Tehetséggondozó Programot. Ennek helye van az intézményben, még annak árán is, hogy kicsit hátrébb csúsztunk a százas listán. Azt gondolom, hogy az oktatásügynek a legjobb eredményeit hozó programja a tehetséggondozó – hangsúlyozta a Táncsics-gimnázium igazgatója.

Vámosi László hozzátette, a diákok egyötöde tanul az Arany János Tehetséggondozó Programban. A diákok tanulmányi eredménye az első években valamelyest gyengébb az átlagnál, az érettségiig azonban rengeteget fejlődnek. Az elmúlt évben két másik osztály átlagát is meghaladták a tehetséggondozós érettségizők.

 

Angolul tanul a legtöbb gimnazista

A száz legjobb középiskola első helyén a budapesti ELTE Radnóti Miklós Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium végzett. Megelőzve a korábbi győztes Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium és a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumot. Somogyból egyetlen iskola szerepel a százas listán, a szomszédos megyékből azonban jóval több. Zalából három intézmény, egy zalaegerszegi, egy keszthelyi és egy nagykanizsai gimnázium. Baranyából kettő pécsi iskola, Fejér megyéből négy székesfehérvári, Tolnából egy szekszárdi intézmény került be a HVG rangsorába. Az összeállításból kiderül, hogy a legtöbb gimnazista, több mint 204 ezer angolul, csaknem 119 ezer németül, valamivel több mint 17 ezer pedig franciául tanul.  

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában