Szépségverseny

2023.03.13. 14:31

Az autók szerelmeseként tündököl Panna

Tündérszépek versenyünk ugyan már régen véget ért, ám több lány is szép karriert futott be azóta a szépségiparban. Most éppen Kopeczky Panna Tündérszép méretteti meg ismét szépségét. Ehhez viszont nekünk is segíteni kell!

Barkóczy László

– Új célokat, élményeket, és nem utolsó sorban barátokat szerettem volna szerezni – mesélte portálunknak Kopeczky Panna. – Ezért is jelentkeztem a Miss AMTS elnevezésű szépségversenyre, ami jelenleg is zajlik.

Kopeczky Panna

Az AMTS az egyik legnagyobb autós rendezvény hazánkban, melyet szépségversennyel is színesítenek minden évben. Az érdeklődők az internet szavazhatták be a szerintük legszebb 24-et, majd a zsűri választotta ki közülük a legszebb 12-t, akik közül a közönségdíjasra március 18-ig lehet szavazni.

Kopeczky Panna természetesen könnyedén vette szépségével az eddigi akadályokat, és most az a célja, hogy a dobogóra állhasson, és közönségdíjas legyen.

– Folyamatosan koreográfia próbákra járunk, hiszen a hétvégén a három nap alatt nyolcszor kell fellépnünk a legkülönfélébb ruhákban – folytatta a siófoki szépség.

A tét nem kicsi, hiszen egy éves autóhasználatot, és további értékes díjakat nyerhetnek a legszebb autós lányok. De Pannát nem az ajándékok motiválják.

– Nagyon szeretem az autókat, és talán most már értek is hozzájuk – részletezte Panna. – Nekem is egy utcai sportautóm van, és nagyon szeretem. A mostani versenyt is ezért érzem magamhoz közel, és bízom benne, hogy tudásom és szépségem egyszerre kamatoztathatom a későbbiekben.

Kopeczky Panna ebben az évben végez turisztika szakon, és Zamárdiban tervezi a munkáját a későbbiekben. De az álmai ennél sokkal tovább érnek. A szépségversenyre való készülés közben annyira megtetszett neki az edzőtermi edzés, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy legközelebb egy fitnessverseny színpadán láthatjuk viszont.

A Miss AMTS versenyen most a lányok képeire adott lájkok számítanak! Így a következő linkekre kattintva, és „imádatodat” kifejezve Te is segíthetsz Pannának, hogy elérje álmát!

https://www.instagram.com/p/CptB_7_sKPx/?igshid=YmMyMTA2M2Y=

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid033iGTxCr3xECKkGDEQrVq6aQfjxcQSPPGvP7QRvLs7mPioo2KvGuPfKZssLTbeWDMl&id=100038381155755

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában