Rózsa a babáknak a Föld napján

2023.04.24. 09:53

Tavaly 76 pici született, ennyi virágtövet ültettek Marcaliban

Vigmond Erika

Fotó: V.E.

Újabb virágokkal bővült a marcali Béke parki rózsalugas az önkormányzat, annak Gamesz szervezete, valamint a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. közös kezdeményezésére és együttműködésében. Kutor Veronika, a Marcali Művelődési és Szabad­idő Központ Nkft. ügyvezetője köszöntőjében elmondta: évről évre annyi rózsatövet ültetnek el, ahány marcali gyermek születik. Az elmúlt évben 76 kisbaba jött a világra, így ennyi virággal bővült idén a park. A „Legyen ismét rózsákkal teli a park!” elnevezésű ünnepségre meghívót kaptak a tavaly születettek és szüleik. Az első tövek 2015-ben kerültek a parkba, s az ideivel együtt több mint 500 rózsabokor díszíti a sétányokat. 

A rózsalugas ültetését a Föld napjához kötik városépítő-szépítő szándékkal, ugyanakkor azt a hagyományt is igyekeznek feleleveníteni, amikor még rózsákkal volt tele a Béke park. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában