2023.06.23. 13:16
Keszeget is fogtak a desedai táborlakók
Ahogy elrajtolt a vakáció, a desedai pecatábor is rögtön elkezdődött, s a nyitóhéten 13 gyermek vett részt a kalandokban bővelkedő programokban. A tinik nem csak a halfajokat és a horgásznapló kitöltését ismerték meg, hanem a különféle módszereket – úszó, fenekezés, féder – a gyakorlatban is kipróbálhatták.
Fotó: Lang Robert Kaposvar
A csokis-narancsos, vaníliás és epres etetőanyagon kívül nem árt, ha pellet és csonti is van: a házigazdák semmit nem bíztak a véletlenre, a pecázáshoz szükséges összes fontos kellékből tetemes mennyiséget táraztak be. Van gyakorlatuk, az utóbbi években ugyanis egyre több gyermek jelentkezett a táborba, s nem kizárólag kaposváriak és környékbeliek, hanem az ország távolabbi városaiból is érkeztek jelentkezők. A nyitóhéten 34 ezer forintba került fejenként a napközis tábor, a következő, ottalvós turnus 69 ezer forintot fizettek. S bár a pecás szerencse forgandó, a gyerekek aligha panaszkodhattak: már az első napon sűrűn kapott a hal, volt, aki keszeget akasztott.
A programok nem csak a tóparton zajlottak, a szervezők jóvoltából minden napra újabb kaland jutott, s ami egészen bizonyos: a táborlakók telefonnyomkodás helyett élménydús kalandokat élhettek át. S gyorsan ment a beilleszkedés is, a gyerekek már az első napon hamar összebarátkoztak és a hangulatot m i sem jelzi jobban, hogy többen már megígérték a táborvezetőnek, hogy jövőre is jönnek. S mi a desedai pecatábor titka? Erről Sándor Zsolttal, a program egyik szervezőjével beszélgettünk a Sonline-hu podcastjében.
Sonline.hu podcast
- Ünnepelt a húszéves Rippl-Rónai Intézet
- A taszári reptér hasznosításáról is beszélt Navracsics Tibor kérdésünkre
- Az élet meghosszabbításában is segít a szenior tánc
- Így jött létre a 44. gyalogezred
- Fekete István hagyatékáról, göllei gyökereiről beszélgettünk