Lassan "hazaér" Balaton, Tihany, Szántód és Tomaj

Kedd délután megérkezett az új balatoni hajóflotta Siófok-Kilitire, amely az éjszakát a duzzasztónál tölti.

K.R.

A két kompból és két katamaránból álló flotta múlt szerdán indult útnak Komáromból a Dunán, hogy aztán ott 272 kilométert megtéve megkezdje útját a Sió csatornán. Két évig vártak a vízügyi szakemberek, hogy a Balaton vízállása megfelelő legyen ahhoz, hogy a hajókat fogadni tudják a tavon. 

új balatoni hajók

A Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton névre keresztelt hajókat információink szerint szerdán zsilipelik át Kilitin és innen haladnak tovább a hajózási zsiliphez. 

Ám úgy tudjuk, hogy a Balatonba való átemelés akár több napot vagy hetet is igénybe vehet a Sió vízállásának függvényében, így jó eséllyel egy darabig turisztikai látványosságot fog jelenteni a siófoki Baross hídnál a Bahart által 5,7 milliárd forintból állami támogatással vásárolt hajóflotta. 

új balatoni hajók

A hajók érkezése már így is nagy felbojdulást okozott Tolnában, Somogyban és Fejérben is, hiszen a hajózás iránt érdeklődő, vagy csak a Balatont szeretők népes csoportja kísérte figyelemmel az utat a Balatonig. Volt, aki csak egy-egy műtárgyhoz látogatott ki, de olyan is, akik végig követte az utat, vagy motorral, kerékpárral kísérte a hajókat. A legtöbb helyszínen igazi tömeg várta a hajóflotta befutását, tapssal és nemzeti színű lobogókkal köszöntötték őket, hiszen harminc éve először vásárolt a hajózási társaság vadonatúj hajókat a Balatonra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában