Megfigyelés

2023.07.12. 09:56

Sajnos nem több a gólya, inkább csak soknak látszik

Egyre több fehér gólyát látni Somogyban, Fonyód környékén az autópálya szomszédságában, a taszári körforgalomhoz közel és a Dráva mentén is nagyobb csoportokat figyeltek meg olvasóink. A szakemberek szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen nőtt volna az állomány.

Marosi Gábor

Fotó: Muzslay Péter

Nyemcsok Tamás, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) Somogy-Tolna Táj­egység vezetője megkeresésünkre elmondta, a madaraknak vannak közkedvelt táplálkozóhelyeik, ahol egyszerre többen is összegyűlnek, ezért gondolhatják azt sokan, hogy megnőtt a létszámuk. – Az előző évekhez képest csapadékosabb volt az év első fele, később száradtak ki a gyepek, ez pedig vonzó volt a madaraknak – mondta Nyemcsok Tamás. – A madarak a frissen kaszált réteket, megművelt földterületeket szeretik, a munkagépek megmozgatják, felforgatják a földet, ezzel új táplálékhelyeket tárnak fel a gólyáknak – tette hozzá a tájegységvezető. 
Nyemcsok Tamás kiemelte, azokon a területeken magas a gólyák száma, ahol néhány kilométeren belül található jó táplálkozóhely. Amikor fiókát nevelnek a madarak, akkor 3-5 kilométert is hajlandók megtenni azért, hogy megfelelő élelemhez jussanak. – Sajnos a szeméttelepek is vonzzák a gólyákat. A kidobott élelmiszer és az ott élő rágcsálók miatt mennek oda, bár Kaposváron nem jellemző, hogy ott keresnének táplálékot – tette hozzá a DDNPI Somogy-Tolnai Tájegység vezetője. 
Szakemberek szerint Somogy fehérgólya-állománya Nagybajom és Mesztegnyő környékén valamelyest csökkent, a Dráva mentén azonban emelkedett. Nagyjából 100-150 költőpár lehet a vármegyében. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője lapunknak elmondta, szeretnék a lakosságot is bevonni a madármegfigyelésekbe, ezért is fejlesztették ki a Turdus elnevezésű telefonos alkalmazást. Az applikáció segítségével a gólyák élőhelyeiről lehet adatokat megtudni és új fészkek elhelyezkedését feltölteni a rendszerbe. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában