Kiállítás

2023.08.20. 07:00

Művészsereg a várban

Grafikusok és festőművészek vendégeskednek Zrínyi Miklós egykori várában. Szigetváron ezen a héten kezdődött el a Dél-Dunántúli Nemzetközi Művésztelep, amely rendhagyó módon, mindjárt egy kiállítással nyitotta meg kapuit.

Koszorus Rita

Az elmúlt évek alkotótáboraiban készült munkákból nyílt kiállítás a szigetvári művésztelep első napján a Zrínyi-várban. Ez volt az első tárlat az újonnan kialakított nemrégiben elkészült rendezvényteremben. – Egy berlini táncművészeti csoport egy rövid performanszot adott elő, amellyel Hóvári Jánosra a közelmúltban elhunyt, kiskorpádi származású török nagykövetre emlékeztek. 
A művésztelep vezetőjeként Halmos Klára elmondta: nagyon sokat tett Hóvári János azért, hogy létrejöhessen a Dél-Dunántúli Nemzetközi Művésztelep. 
Immár öt esztendeje Szigetvárra szervezik meg az alkotótábort, miután 2019-ben az önkormányzat meghívására a baranyai városba helyezték át a harmincéves múltra visszatekintő művésztelepet. 
– Azóta is szívesen járunk ide vissza, hiszen Szigetvár hangulata, Zrínyi Miklós szellemisége inspirálóan hat ránk – mondta Halmos Klára. 
Sokszorosító grafikai technikákkal ismerkedhetnek meg az alkotók, de a festészettel is foglalkozó művészek is megtalálják a helyüket. A festészeti műhely, amelynek Vörös András a vezetője, most már ötödik éve a dzsámiban van, a grafikai szekció, melyet Jónás Péter vezet, a Sóház galériában kapott helyet, itt található a rézkarcműhely is. 
– Teljesen érdekes és új műhelyben a táncművészeti csoport működik, melynek tagjai Berlinből érkeztek hozzánk, ők a Szigetvári Vigadó területén dolgoznak – emelte ki Halmos Klára. Egy külön darabot állítanak össze, zene, tánc, ének, kategóriában. A képzőművészek alkotásaiból merítenek ihletet a készülő produkcióhoz. A művésztelep iránt nagy az érdeklődés, hiszen egy héttel az indulás előtt még csak 15-en voltak, majd a létszám 24-re bővült. – Nagyon jó a hangulat, számolt be a szigetvári táborról a kaposvári művész. Látom, hogy ismerkednek egymással a résztvevők, szerencsére fiatalabbak is érkeztek, így nyelvi nehézségek sincsenek a külföldi vendégművészekkel. Ugyanis idén a külföldi résztvevők között egy török alkotó is van, aki Szigetvár török testvérvárosából Trabzonból érkezett. 
Fotó: MW

 

Türk államok segítették a rendezést



Korábban a szigetvári önkormányzat támogató forintjai mellett pályázati forrásokból rendezték meg a művésztábort, az idén azonban megváltozott a pályázati környezet. A Türk Államok Szervezete Magyarországi Irodája vállalt jelentős szerepet abban, hogy a Dél-Dunántúli Nemzetközi Művésztelep 2023-ban is elindulhatott. Halmos Klára elmondta: ugyan rövidebb lett, de így is megmaradt a lehetőség, hogy a művészek találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek és új ötletek szülessenek a négynapos együttlétből. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában