2023.09.03. 11:30
Halászlé főzésből jelesre vizsgáztak Bogláron
A Barátok közt csapata győzött a szombati halászléfőző versenyen, ezúttal 19 csoport bizonyította tudását. A mezőny kitett magáért, s az első őszi hétvégén több százan kísérték figyelemmel a népszerű megméretést.

Fotó: TIBOR KOVACS
A Platán strand adott otthont ezúttal is a várva várt programnak, a Halker Kft. és a Balatoni Halászi Zrt. támogatásával valamennyi csapat 5-5 kiló tisztított pontyot kapott. Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere hangsúlyozta: több évtizede rendezik meg a halászlé főzőversenyt, s ezúttal is sokan látogattak el a rendezvényre. Melynek végén eredményt hirdettek: a Barátok közt csapata végzett az élen, második a polgármesteri hivatal csoportja lett, s harmadik helyet a BB Sport Club szerezte meg. Balog Krisztián, a győztes társaság tagja szerint a gazdag alaplé és friss hal a finom halászlé titka. Kizárólag balatoni pontyot és harcsát használtak, s a fűszerezéshez csak sót és cecei fűszerpaprikát. Társaival – Kalász Győző, Horváth Árpád, Blahó Ferenc – érték el a sikert.
Halászlé fesztivál Balatonbogláron
Fotók: Kovács Tibor
– A jó alapanyagon kívül lényeges a figyelem, precízen kimértünk mindent, nem csak találomra főztünk – hangsúlyozta Balog Krisztián. – Nyilván menet közben kóstolgattuk a halászlevet, s ha szükséges, ilyenkor még lehetőség van a finom hangolásra.
A győztes csapat visszatérő vendégnek számít, s aligha szükséges bizonygatni, később is részt akarnak venni a balatonboglári versengésen.