Siker

2023.09.15. 16:27

Megmutatjuk, kik lettek a Kultkikötő közönségdíjasai

2023 nyarán is több mint 20 ezer néző látogatott el a Kultkikötőbe azért a különleges élményért, amelyet a szabadtéri színház jelent.

A színházi előadások mellett helyet kaptak a koncertek, önálló estek és gyerekelőadások is, a Kultkikötő Kápolnatárlatok kiállítássorozat keretében pedig négy kiváló kortárs alkotó is bemutatkozott a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában.

Hernádi Judit és Kern András a Kultkikötő előadásán
Fotó: Kultkikötő - hivatalos

Sztárok léptek fel a Balaton körül

Olyan művészek léptek színpadra a nyár folyamán, mint Hernádi Judit és Kern András, Földes László Hobo, Udvaros Dorottya, Csákányi Eszter, Szabó Győző és Rezes Judit, Hegyi Barbara, Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor, vagy éppen Fullajtár Andrea, de ellátogatott a Kultkikötőbe a Csík Zenekar, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Karinthy Színház társulata is. A legkisebbeket az ország legjobb gyerek- és bábszínházi társulatai várták, hogy a strand, a fagylalt és a vízibicikli mellett még tovább színesítsék a nyarat.

A Kultkikötő Közönségdíjat 2023-ban hárman nyerték el:

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertjén, az Orlai Produkció Kalamazoo című előadásán, valamint a Csukás-mese – Süsü és barátai című gyerekelőadáson teltek meg legjobban a nézőterek.

– Évek óta tartó hagyománya van a Kultkikötőben ennek a díjnak, sok kiváló művésznek adhattuk már át, megköszönve, hogy emlékezetessé tették nézőinknek a nyarat. Külön nagy boldogság, hogy idén számunkra különösen fontos művészek produkciói iránt volt a legnagyobb az érdeklődés: Hernádi Judit és Kern András, a Kalamazoo lehengerlő párosa – a legnagyobb megtiszteltetésünkre – visszajáró vendégei a Kultkikötőnek, és azt is igen nehezen tudnánk elképzelni, hogy legyen nyár A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertje nélkül – mondta a díj kapcsán Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Nyitókép:Kultkikötő - hivatalos

forrás: likebalaton.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában