Érzékenyítés

2023.10.13. 17:28

Bekötött szemmel tanították meg a másokra való figyelmet a Kodályban

Csörgőlabda játékkal érzékenyítették a diákokat a Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában pénteken délelőtt. A vakok és gyengén látók sportját kilenc intézmény tanulói próbálhatták ki. Az esemény a látássérültek nemzetközi napjához, a fehér bothoz kapcsolódott.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

Bekötött szemmel, térdelve vagy fekve foglalták el térfelüket a diákok a Kodály-iskola tornatermében. A csarnokot több pályára osztották fel, hogy egyszerre sokan tudjanak játszani. Liszovszki Ágnes a Kaposvár Center Lions Club titkára, az érzékenyítő nap szervezője lapunknak elmondta, mivel többen először próbálták ki a játékot, ezért egy kicsit eltértek a szabályoktól. – Nagyon fontos, hogy a labdát csak gurítani lehet – mondta Liszovszki Ágnes. – Nem könnyű a játékszer, a labda másfél kilogrammos és tele van csörgőkkel. A gyerekek csak a fülükre hagyatkozhatnak, úgy kell kitalálniuk, hogy vajon merre gurulhat a labda. A nyolcperces játékidő alatt tilos felállniuk és a szemkötőt sem vehetik le.

A csörgőlabdázással a hetedik osztályos diákok ismerkedhettek meg. Érkeztek fiatalok a Berzsenyi, Gárdonyi, Honvéd, Kisfaludy, Rákóczi, Toldi, Toponár, Zrínyi és a házigazda Kodály-iskolából is. A Kaposvár Center Lions Club titkára arról is beszélt, a sporteseményből szeretnének minden évben versenyt tartani azért is, hogy minél több diák megismerhesse a látássérültek sportját.

Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna a Kodály-iskola főigazgatója a sportesemény előtt a fiataloknak elmondta, csak akkor tudunk együttműködni, ha figyelünk egymásra, mások gyengeségére, arra, amiben valaki fejlesztésre szorul. A csörgőlabda játék is arról szól, hogy tudunk a másiknak segíteni akkor, amikor valamelyik érzékszerve nem úgy működik, ahogyan kellene. – Nem kinevetni kell azt, aki valamiben akadályozott, hanem okosan segíteni – hangsúlyozta a főigazgató. Az eseményen a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete is részt vett. A szervezet egy játékos szemléletformáló programmal készült, és egy vakvezető kutyát is elvittek az intézménybe. Nemesné Kiss Gabriella az egyesület elnöke a diákoknak elmagyarázta, hogyan közelítsenek, érintsenek és szólítsanak meg egy látássérült embert.

Dér Tamás Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében elmondta, az ép emberek sokszor úgy gondolják, nekik nem kell segítség. Pedig adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor éppen egy sérült embertársunk nyújthat kezet. Ezt egy saját példán keresztül szemléltette a diákoknak.   
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában