Autóverseny

2023.10.02. 20:00

Ismét összecsaptak a roncsautók Marcaliban - Fotók

A július elején nagy sikerrel megrendezett roncsderby után, közkívánatra az idei évben másodszor is otthont adott Marcali a Dunántúli Roncsderbi Amatőr Rally, és Újszerű Technikai Sportok Szövetsége (DURSZ) és a MAX Challenge kupa autócross verseny újabb fordulójának.

Kiss Kálmán

Az akkori résztvevőknek nagyon megtetszett a pálya és a jó szervezés, így szívesen jöttek vissza egy újabb megmérettetésre. A mostani alkalommal is összesen 12 kategóriában mérhették össze magukat a vállalkozó kedvű versenyzők az elkerülő út mellett (a volt külső laktanya szomszédságában) kialakított pályán, melyen apróbb változtatásokat hajtottak végre a nyári futam után. 

Az évszakhoz képest, rendkívül jó időben megtartott versenyekre, a kilátogató családok és a motorsport szerelmesei az igen látványos futamok mellett, közelebbről is megnézhették a különleges járműveket (szöcskék), és a „sufnituning” gépeket. A gyermekek számára a légvár, valamint a vattacukor jelentett még másfajta élményeket, a többiek számára pedig az elmaradhatatlan büfés ellátás alapozta meg az amúgy is jó hangulatot. 

A versenyek izgalmasak voltak, mivel nem volt hiány veszélyes és látványos elemekből sem. Így például előfordult: fejre állás, ami miatt a futamot egy rövid időre piros zászlóval megállították; de volt kicsúszás; vagy az egyik kanyarban véletlenül elrepült az egyik jármű kereke (szerencsére balesetet nem okozott); továbbá a szurkolók sérült autók vontatását is láthatták. 

Ezen kívül mindig nagy érdeklődés kísérte a pályát időnként fellocsoló traktor és a vontatmánya „vízi látványosságát”, vagy éppen a kanyarokat egyengető markológép precíz munkáját. Az eseményt Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke is meglátogatta, illetve a díjakat este ő adta át a győzteseknek. Rajta kívül Huszti Gábor alelnök is jelen volt, aki erről a következőket írta közösségi oldalán: „Vasárnap nagy sikerrel zajlott a dunántúli területi Roncsderby Marcaliban. Biró Norbert elnök úrral meghívást kaptunk és abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy az eredményhirdetés alkalmával a díjkiosztásban részt vehettünk. Gratulálunk a Marcali csapatnak a szervezésért és az eredményes szereplésért, hiszen több kategóriát ők nyertek, többek között Drávecz László is megszerezte az első helyet! Köszönjük a meghívást további sok sikert kívánunk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában