Emlék

2023.10.25. 15:10

Siófokra látogatott a világhírű operettszerző, Kálmán Imre lánya

Kálmán Yvonne, Kálmán Imre 87 éves leánya látogatott el szerdán délután Siófokra. Édesapja halálának hetvenedik évfordulója alkalmából koszorút helyezett a róla elnevezett siófoki emlékház falán.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Vastaps fogadta Kálmán Yvonnet Siófokon. A helyi gyerekek és felnőttek barátsággal üdvözölték őt. – Kálmán Imre életművének őrzése és ápolása elengedhetetlen számunkra, művészete összeforrt Siófokkal, itt született és gyermekkora legszebb éveit töltötte a balatoni városban – mondta el Kiss László a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója. Az idén tizenhatodik alkalommal szervezték meg a Kálmán Imre Emléknapokat, öt napon át csendülnek fel a népszerű zeneszerző melódiái. Kálmán Imre 1882. október 24-én született Siófokon, ahol 9 éves koráig élt családjával. Már gyermekkorában is imádta a zenét, érdekelte a színház világa, minden nyáron ott sündörgött a házuk szomszédságában lévő siófoki Nyári Színkör körül. 

 

Lengyel Róbert polgármester köszönetét fejezte ki Kálmán Yvonnenak, hogy sok programja mellett ellátogatott Siófokra is. – Kívánom, hogy minden jelenlévő városunk talán legnagyobb szülöttjét ünnepelje és emlékezzen rá még oly sokáig – jegyezte meg a polgármester. Kálmán Yvonne Mexikóból utazott a balatoni városba és meghatottan mesélt a siófoki gyerekkori élményeiről. 

– Rengeteg emlék köt ehhez a házhoz, ahol az egész család együtt lehetett, imádta a Balatont és nagyon örülök, hogy sokan jönnek el ide, hogy megismerjék munkásságát, muzsikáit – mondta el Kálmán Imre lánya. Megjegyezte: édesapja mindig azt mondta neki, hogy az operettjei mind az ő gyermekei és fontosnak tartja, hogy világszerte megismerjék zenéit. 

A Kálmán Imre Emlékháznál Kálmán Yvonne, Lengyel Róbert polgármester, Lőcsér Edit a helyi könyvtár igazgatója és Kiss László a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója helyezett el koszorút, majd Apáti János jazzre átírt ismert Kálmán operett dalaival szórakoztatta a közönséget. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában