Túlzottan gyakran avatjuk szentté az önbizalmunkat

– Az önök élete alakul, történik vagy maguk alakítják? – tette fel a kérdést a hallgatóságnak a tanácsadó szakpszichológus. – Hogy állnak önbizalommal, önbecsüléssel? Mennyire becsülik azt a pasit vagy nőt, aki ott ül a székükön, mármint magukat? Jóban vagytok magatokkal? A DNS kettős spirálodat utálod már? Becsülöd a gondolkodásmódodat, a kapcsolataidat? Hogy állsz a múltaddal? 

Limpár Imre tételmondatként kiemelte, nincsen önbizalomhiány, hanem önbizalom-hiányos állapotok vannak, megteremtve a kivétel lehetőségét. – A pozitív példákat keressük – mondta a szakember. – Az egyén életútja szempontjából ez nagyon fontos. Mert a legtöbben átéltünk már olyan pillanatokat, amikor az adott mikropillanatban, szituációban volt önbizalmunk. Ezekre kell később is emlékeznünk. 

A tanácsadó szakpszichológus a konferencia előtt lapunknak elmondta, néha az önbizalom szót szentté avatjuk, azonban nem kellene. – Különbséget kell tenni az érett és éretlen önbizalom között. Jó sok minden múlik azon, hogy nekünk melyik van a kettő közül – emelte ki Limpár Imre. 

Egymást segítik a pedagógiai ágak 

A Kéklevél fókusznapot már hatodik alkalommal szervezte meg az Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központja. Kis Szilvia Zsuzsanna főosztályvezető köszöntőjében elmondta, amikor hat évvel ezelőtt elkezdték a programot, akkor az volt a cél, hogy a gyógypedagógiát közelebb vigyék a többségi pedagógiához. 

– Ezzel is próbáljuk segíteni azt az együttműködést és követjük azt a gondolatot, hogy a gyógypedagógia praxisa, hogyan tudja segíteni a többségi pedagógiát – emelte ki Kis Szilvia Zsuzsanna. – Azt ma is megállapíthatjuk, hogy a gyógy­pedagógia tudása nélkül a többségi pedagógia eszköztelen. A többségi pedagógia praxisa nélkül a gyógypedagógia nem tudja az integrációt segíteni – hangsúlyozta a főosztályvezető.