Top 10

2023.12.05. 10:42

A legjobbak között a kaposvári campus

Bekerült a legjobb tíz hazai felsőoktatási intézmény közé a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), melyhez a Kaposvári Campus is tartozik.

Marosi Gábor

Fotó: MATE

A HVG Diploma 2024 elnevezésű kiadványában a MATE tavalyhoz képest három helyet javítva a 10. helyen szerepel. Az élen továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) áll. A lista második helyét, a tavaly még harmadik helyen szereplő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a harmadikat, a tavalyi negyedik Debreceni Egyetem foglalja el. 
Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója lapunknak elmondta, a MATE nagyon tudatos koncepcióval igyekszik fejlődni, előbbre lépni. Az elmúlt két évben több olyan intézkedésük volt és sok olyan programot indítottak el, melyek eredményei már láthatók. Ezt bizonyítja a rangsorban elfoglalt hely is. 
– Erősítettük az oktatóink, kutatóink publikációs tevékenységét – hangsúlyozta Vörös Péter. – Bevezettünk egy ösztönzőrendszert, s próbálunk több háttértámogatást adni a kutatásokhoz, publikációkhoz. Oktatóink, kutatóink így a korábbinál nagyobb eséllyel jutottak be tanulmányaikkal nívós nemzetközi lapokhoz. A rangsor összeállításának szempontjai között ott volt a jelentkezők száma és a pontátlaguk is. A MATE az országos átlag fölött tudta növelni a felvettek számát úgy, hogy nem szüntettük meg a minimumpontokat – mondta a campus-főigazgató. 
Vörös Péter hozzátette, az is hozzájárult a jó helyezéshez, hogy az újonnan indított szakok, a gépészmérnöki és az élelmiszermérnöki kifejezetten népszerűek a hallgatók körében. Sokan jelentkeztek a képzésekre, ráadásul magas pontszámmal. A korábbi „húzószakok”, például a lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök vagy a gyógypedagógia mellé ezek is felzárkóztak mostanra. 
A campus-főigazgató egyebek mellett arról is beszélt lapunknak, hogy mivel nagyon különböző képzési palettájú intézmények szerepelnek a legjobb tíz felsőoktatási intézmény között, nehéz megmondani, hogy mennyit lehet előrébb lépni. – Elsősorban a hozzánk hasonló profilú európai egyetemek közül szeretnénk kiemelkedni – mondta. – A célunk, hogy ezen a területen a legjobbak között legyünk a kontinensen – emelte ki Vörös Péter.  A gépészmérnöki és az élelmiszermérnöki szakok kifejezetten népszerűek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában