Templom

2023.12.01. 11:30

Visszahúzza a szíve Gesztibe a külföldön dolgozó szakácsot

Összefogtak a somogygesztiek az idén 250 éves templomukért.

Kovács Gábor László

Fotó: @pitpie140

 A szabadidejükben közösen dolgoztak azon, hogy a jubileumra felújítsák az épületet, az összefogás pedig a helyi közösségek mindennapjait és a hitéletet is fellendítette. 
A régi somogygeszti templomot elbontották, és 1773 elején építettek újat barokk stílusban. A római katolikus templom védőszentje Keresztelő Szent János lett. Azóta a történelem viharai ezt az épületet is megtépázták, és a 110 éves orgona felett is eljárt az idő. A felújításra sikerült pályázati forrást nyernie az egyházközségnek, és a munkák azóta befejeződtek. Az orgonaszentelést és a 250 éves jubileumot egyszerre tartották meg, erre a rendezvényre sokáig készült a falu népe. Az ünnepségre meghívták az összes plébánost az életben lévők közül, akik Somogygesztiben teljesítettek szolgálatot. A felújítás még a korábbi plébános, Csertán Dániel ideje alatt kezdődött, azóta őt már máshová helyezték, most Varga Zoltán atya jár Somogygesztibe Kaposfüredről misézni. 
Egyre kevesebben járnak templomba, és ez az alkalom összehozta a híveket, hívta fel a figyelmet erre Balogh Péter, aki maga is részt vett a felújításban. Somogygeszti származású, de már Kaposfüreden él, és szakácsként külföldön dolgozik, főként telente foglalkoztatják. A külföldi munkavégzés sem szakította el a somogygeszti templomtól, mert visszahúzza a szíve. Vele együtt többen ingyen végezték el a felújítási munkákat azok közül, akik misére járnak, illetve kötődnek a templomhoz. A baráti társaságokból sokan vállaltak egy-egy részfeladatot, és a közös munka érezhetően összefogta a közösséget.
Fotó: MW

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában