A Balaton szolgálatában álltak

Kétségtelen, hogy Lóczy Lajos földrajztudós lerakta a megfelelő alapokat, melyekre az utódok, tanítványok, kutatótársak megfelelőképp alapozhattak a Balaton környékén. Lóczy kutatásainak folytatója volt, e vidék szülötte, Cholnoky Jenő (1870-1950). A Balaton mellett számos utca, földrajzi helyszín viseli nevét, hiszen több szállal kötődött gyermekkorától a tó környékéhez: Veszprémben született, ott járt gimnáziumba, majd a pápai református kollégiumban végzett. Már diákévei alatt foglalkoztatta a földrajztudomány, de nem mehetett erre a pályára, hanem családi javaslatra mérnöknek tanult. A geográfiától azonban továbbra sem szakadt el és éppen Lóczy Lajossal való megismerkedését követően fordult ismét a szeretett tudománya felé. Ekkor került a Balaton tanulmányozásával is kapcsolatba: a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságának tagjaként részt vett a 32 kötetes, tavat bemutató kiadvány elkészítésében. Cholnoky a Balaton vízrajzáról és jegéről, a vízállásról, a limnológiáról és színtüneményeiről írt fejezeteket. Lóczy mellett Eötvös Lóránd kutatásaiban is közreműködött. Eötvös 1901-ben kezdte meg ingájának kísérleteit a Balatonnál. Segítői között ott volt Cholnoky. A tudósok két kis faházikót szállítottak szántalpakon a jégre, általában helyi halászok segítségével. Az egyik házban állt a torziós inga, a másikban olykor-olykor megpihentek. A nappali hőmérsékleti ingadozások miatt a legpontosabb méréseket éjszaka tudták elvégezni. Cholnoky így idézte fel ezt az embert próbáló időszakot: „Nehéz, fáradságos munka volt, -20, -25 fok hidegben meleg ágyból kiugrani, a műszert leolvasni és átállítani, azután megint visszafeküdni, s tovább aludni. A sátor belsejét kis petróleumkályhával fűtöttük… fenn, a sátor tetejének közelében a szalonna megolvadt, lenn, a padozaton, a kannában megfagyott a víz…” Későbbi kínai tanulmányútját szintén Lóczy Lajos biztatásának köszönhette: a Jangce és a Sárga folyón folytatott hidrológiai vizsgálatokat. Majd bejárta Japánt és Oroszországot. Hazatérte után tudományos pályája felfelé ívelt: Budapesten az egyetem Földrajzi Tanszékének adjunktusa lett és doktorátust szerzett.
Balatonnal kapcsolatos tudományos kutatását tovább folytatta, elsősorban a tó jegesedésével kapcsolatban. Eredményeinek hatására lehetett tagja a Sarkkutató Bizottságnak is, s így jutott el a Spitzbergákra.

Élete fontos állomásának számított az USA-ban tett nagy utazása, Teleki Pállal egyetemben. Mindemellett – a kolozsvári egyetem oktatójaként – Erdély földrajzának szintén nagy ismerője lett. Itteni tevékenységének a háborús helyzet, majd a trianoni diktátum vetett véget: távozni kényszerült Erdélyből. Közben a nagy mester, Lóczy Lajos elhunyt. Kevésbé ismert tény, hogy ebben az időszakban Teleki Pállal közösen egy kedvezőbb békefeltétel kialakítására tett erőfeszítéseket, sajnos sikertelenül. A két háború közti időszakban a tudományos élet aktív szereplőjének számított: az MTA tagja, a budapesti Tudományegyetem tanára, a Balatoni Szemle folyóirat elindítója lett. 1940-ben visszavonult és nyugdíjazását kérte, de a geográfiával továbbra sem hagyott fel. A második világháború végét családjával Balatonfüreden igyekezett átvészelni, ám borzasztó tragédia érte. Feleségét, Fink Idát 1945 márciusában a szovjet katonák megerőszakolták, nem sokkal később elhunyt. Cholnoky 1950. július 5-én bekövetkezett haláláig visszavonultan élt Vadas Jolánnal, akivel 1946 júliusában kötött házasságot. Cholnoky nehéz helyzetét ekkoriban még az is tetézte, hogy a kommunista hatalom megfosztotta akadémiai tagságától, kiírták a földrajztudomány történetéből. Sokrétű munkásságát az 1980-as évektől fedezték fel újból.

A trianoni békediktátum okozta lelki sebeket mindvégig hurcolta Cholnoky Jenő is. Írásai nagy részéből kiérződik erős lokálpatriotizmusa és hazaszeretete. Támogatta a hazai turistamozgalmat és a földrajzoktatás megreformálását, a földrajz tantárgy szemléletes módon történő tanítását, diákokkal való megszerettetését.

A Lóczy által elindított alapvetések nyomán a 20. század első harmadában nemcsak a tó vidékének tudományos feltérképezése zajlott, hanem megjelent az igény az ún. tájvédelemre is. A bazalthegyek bányászatának körülményeit különösen károsnak tartották, mely ellen Lóczy Lajos is többször felemelte hangját. Bár a Balaton-felvidéki nemzeti park létrehozásának is felmerült néhány tudományos írásban, az összehangolt tájvédelem csak a későbbiekben vette kezdetét. Lelkes tájszeretők azonban mégis akadtak, ilyen volt Folly Gyula (1867-1915) doktor is, aki páratlan fenyőmúzeumot hozott létre a Badacsony oldalában. Folly Gyula (1867-1915), a pécsi Zsolnay gyár orvosa volt, de emellett egyedülálló kezdeményezést vitt véghez a Balatonnál. Ő alapította meg e vidék első fenyőmúzeumát. Balatoni illetőségű felesége, Csigó Elza jóvoltából ugyanis egy olyan területhez jutottak, amely alkalmasnak bizonyult különleges fajok telepítésre. Folly már korábban is sokat foglalkozott kertészkedéssel, ezért hamarosan megkezdte a telepítést. Az 1900-as évek elején a badacsonyörsi hegyen, 3,6 hektáros területen fenyőfajokat, cédrusokat, ciprusokat ültetett. Olyan fafajtákat választott – főként külföldi iskolákból rendelve –, amelyek a Balaton klímáján is megélnek. Végül 1907-ben hozta létre fenyőmúzeumát. Idősebb Folly Gyula halálát követően a család a két háború közti időszakban folytatta az arborétum fenntartását.

Ebben az időszakban vette kezdetét a vidék néprajzi szempontból történő feltérképezése is, melynek kiemelkedő képviselője Sági János (1874-1938) író, néprajztudós, a Balaton-kultusz korabeli, legfőbb hirdetője volt. Sági több műve, útikalauza is a tó részletes leírásával foglalkozik, de a nevéhez fűződik a vidék etnográfiai szempontból történő írásos és képi dokumentálása egyaránt. Fontos tevékenysége a későbbi Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményének megalapozása. Emellett az első dia- és mozgóképes előadás készítője, melyet Szalay Sándorral közösen vitt véghez. 

A Balaton története tudományos szempontból is sok érdekességet felvonultat, nem feledkezhetünk meg e vidék kiváló szakembereiről, akik tevékenységükkel természeti, kulturális értékeket tártak fel, mentettek meg az utókor számára.