Életút

2024.01.07. 10:51

Gyermekként indiánost játszott, ám felnőttként is őrzi a hagyományt

Minapi találkozásunk alkalmával arról kérdeztem, miként lesz egy magyar ember a távoli földrész lakóinak kedvelője, követője, s mi készteti arra, hogy elmélyedjen az indián kultúrában.

szijártó jános Budai Tibor (Indi) indián hagyományőrző több alkalommal járt Észak-Amerikában, a Nagy Tavak környékén lévő indián lakta területeken, és már a következő utat tervezi ottani barátaihoz. A képek a nemesvitai Western parkban készültek Fotó: Szijártó János/Napló

Budai Tibor közvetlen ember, rengeteg ismerőse, barátja van az országban szerte szét, akik között született indiánok is vannak. Több alkalommal találkozott saját környezetében Dél-Amerikából, Peruból, Chiléből, Bolíviából érkező indián utcazenészekkel, s ha volt rá alkalom még táncolt is velük a zenére.

– A zenéjük is kifejezetten tetszik, így nem esik nehezemre a produkciókban való részvétel, ami persze ilyenkor külsőségekben is megnyilvánul. A saját indián öltözetemben érkezem, sastollakkal, teljes harci díszben, ami a közönséget a zenével együtt még közelebb hozza. Annyira élethű az öltözékem, hogy a nézők általában nem is sejtik, hogy egy magyar hagyományőrzőt látnak. Szinte mindenki fényképezkedni akar velem, amelyben természetesen mindig partner vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy már több alkalommal jártam Észak-Amerikában a Nagy Tavak környékén lévő indián lakta területeken. Irokéz, mohikán, sziú, dakota, cheyenne, navaho törzsek éltek itt többek között. Igyekeztem olyan rendezvényeket keresni, amelyek az ő kultúrájukhoz kapcsolódnak. Így sikerült több törzs rituális táncában részt vennem.

– Örömmel töltött el, bár racionális magyarázatot nem tudok rá adni, hogy engem mindenhol barátsággal fogadtak. Ilyenkor teljesen úgy éreztem, hogy itt van az otthonom, közéjük tartozom. Fájó szívvel búcsúztam tőlük minden alkalommal, de elárulhatom, már tervben van a következő látogatás amerikai barátaimhoz – mondta.

Fotó: Szijártó János/Napló

Budai Tibortól azt is megtudtam, hogy komoly gyűjteménye van már az indiánoktól kapott ajándékokból, és sok olyan barátja van, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Szeret rajzolni, festeni, s képei zömében – nem meglepő módon – az indián világot ábrázolják. Alkotásai közül a legtöbb már az ismerősök, barátok lakását díszíti.

Fő foglalkozását, hivatását tekintve nála a haza szolgálata az első, amit immár 34 éve lovas rendőrként teljesít.

Ám szerteágazó érdeklődési köre okán még ez sem a teljes paletta, hiszen verseket ír, emellett country táncos és harcművész is egyben.

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Forrás: veol.hu

Nyitókép: Szijártó János

forrás: likebalaton.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában